Pénzügy

Nagyot ugrott Orbán barátainak vagyona

Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)
Meszaros-Lorinc(210x140).jpg (Array)
Vajna, Mészáros és Garancsi nem panaszkodhatnak, de valamiért Simicska Lajos is tízmilliárd forinttal gazdagodott. Itt a 100 leggazdagabb magyar listája.

Tovább nőtt a leggazdagabb magyarok vagyona. A Napi.hu magyarországi gazdaglistáján szereplők összvagyona idén megközelítette a 2800 milliárd forintot, ez 180 milliárddal haladja meg az egy évvel korábbit, miközben mindkét évben nulla közeli volt az infláció Magyarországon.

A magyar toplista élén 2010 óta Csányi Sándor áll. A bankár-agrárvállalkozó-MLSZ elnök másfél évtizeddel ezelőtti vagyonát még csak 15 milliárdra becsülték, ami tavalyig éppen tizenegyszeresére nőtt, 2016-ban pedig 200 milliárd forintra emelkedett.

(Érdekesség, hogy a Forbes tavalyi gazdaglistája szerint Csányi vagyona 287,9 milliárd forint. Azért ennyi, mert ebbe beleszámolták a bankvezér offshore szingapúri alapját, a Sartoriust, amiben 77 milliárd forint van. E nélkül a Forbes szerint nem Csányi Sándor, hanem a jászberényi Kasza család a leggazdagabb magyar.)

A tavalyi és idei második helyezett Bige László, aki szintén nagy utat tett meg a 2002-es 20 milliárd forinttól, idén 175 milliárdra gyarapította vagyonát. A leggazdagabbak összesített vagyona idén 2781 milliárd forintra nőtt, miközben az első, a 2002-es rangsor esetében csak 632 milliárd forintot tett ki. Demján Sándor 120 milliárddal a harmadik.

Orbán barátai

A kormányhoz közel álló üzletemberek közül Vajna András György (vagyis Andy Vajna) 44 milliárdos vagyonával a 16. helyre ugrott, először szerepel a napi.hu listáján.

Garancsi István és Mészáros Lőrinc pedig a 30. és a 31. helyet foglalja el. Előbbi vagyona 24, a felcsúti gázszerelőé pedig 23,8 milliárd forint.

Mészáros nagyot ugrott, becsült vagyona 2014-ben még csak kicsivel több mint 7 és félmilliárd tavaly pedig 8,4 volt, ebből csinált idénre közel 24 milliárdot.

De Garancsi sem panaszkodhat, tavalyhoz képest 5 milliárd forinttal nőtt becsült vagyona. Széles Gábor Fidesz-közeli médiavállalkozó vagyona pedig 100 milliárd forint, ezzel a 4. a listán.

Valamiért az Orbánnal háborúban álló Simicska Lajos (9. a listán) is tízmilliárd forinttal többet tart otthon idén, mint tavaly, most 83 milliárdot. Üzlettársa és barátja, Nyerges Zsolt a 20., 32,5 milliárddal, neki tavaly 26,3 volt.

simicska_vajna-1024x576

Befolyásosak

A vagyon szerinti lista mellett idén immár harmadik alkalommal közölnek befolyásrangsort is a kiadványban. A vagyon nagysága ugyanis nem feltétlenül határozza meg a befolyás mértékét és fordítva: vannak olyan prominens személyek, akik vélhetően nem rendelkeznek milliárdokban kifejezhető vagyonnal, a magyarországi gazdasági és társadalmi életre gyakorolt befolyásuk azonban jelentős.

A tavalyi élmezőny nem változott érdemben: az első helyen Orbán Viktor kormányfő, a másodikon Csányi Sándor OTP-vezér, a harmadikon pedig Lázár János kancelláriaminiszter végzett. A negyedik legbefolyásosabb Matolcsy György, az ötödik pedig Vajna András György lett. Habony Árpád két helyet rontva a hatodik, Rogán Antal egy hellyel hátracsúszva a hetedik lett ezen a listán. Garancsi István hat pozíciót erősödve a 8. legbefolyásosabb, Szijjártó Péter a kilencedik, míg a tizedik helyre Mészáros Lőrinc „futott be”.

A lista háromnegyede kicserélődött a másfél évtized alatt

Mivel ez a 15. kiadvány, számvetést is készítettünk. Eszerint az első 100-as listán szereplők közül csak 28an vannak jelen az idein is. A kimaradtak közül jó néhányan elhunytak: az egykori jegybankelnök Bartha Ferenc, a legendás szegedi ügyvéd, Bába István, az ipari miniszterként és szocdem vezetőként is ismert Kapolyi László, az Ibusz-vezér Kovács Gáspár, a szállítmányozásban jeleskedő Kautz István, az egyik legismertebb galériás, Nagyházi Csaba, a keceli Pintér József, az ingatlanszakmában elismert Ungár András és a legendás likőrgyáros, Zwack Péter már évek óta hiányoznak a leggazdagabbakat felsoroló listáról.

A többiek „lemorzsolódása” részben életkoruknak, részben pedig az üzleti környezet változásának tudható be. Ez utóbbiban a legnagyobb jelentősége a 2008-as pénzügyi és gazdasági válságnak volt, amely megcsapolta a leggazdagabbak vagyonát is. Az első száz összvagyona 2008-ról 2009-re csaknem négyszázmilliárd forinttal, 1992 milliárdról 1614 milliárd forintra csökkent.

Demján a dollármilliárdos

A 100 leggazdagabb másfél évtizedes történetében az abszolút csúcsot továbbra is Demján Sándor tartja. Az üzletember vagyona ugyanis már 2008-ban elérte a 300 milliárd forintot, ami akkori árfolyamon 1,2 milliárd eurónak, illetve 1,7 milliárd dollárnak felelt meg.

Mivel a válság által legjobban sújtott ingatlanszakmában tevékenykedik, az első magyar dollármilliárdos vagyonát alaposan megtépázta a pénzügyi krízis: 2009-ben a felére, 140 milliárd forintra csökkent, majd a mélypontot 2013-ban 90 milliárddal érte el. Azóta azonban ismét nő, így volt ez 2016-ban is.

A TOP10

Csak felsoroljuk, mellé pedig a milliárd forintokat.

  1. Csányi Sándor: 200
  2. Bige László: 175
  3. Demján Sándor: 120
  4. Széles Gábor: 100
  5. Veres Tibor: 97
  6. Gattyán György: 96
  7. Wáberer György: 90
  8. Rákosi Tamás: 87
  9. Simicska Lajos: 83
  10. Kasza Lajos: 71

Egy oldalt ne keressen

A 234 számozott oldalból álló kiadványból egy oldalt már a nyomdai megjelenés után eltávolítottak minden egyes lapszámból, a 137-138-as oldalakat ne keresse. A Dél- és Közép-Magyarországgal foglalkozó regionális lista tehát csonka, Burányi Róbert, a napi.hu ügyvezető igazgatója a 24.hu kérdésére elmondta, azért, mert:

Sajnos csak a nyomtatást követően vettünk észre egy súlyos szerkesztési hibát az egyik fizetett hirdetésen, a határidős megjelenés miatt már nem tudtuk újra nyomtatni a kiadványt, így ezt a megoldást választottuk.

Mármint az oldal eltávolítását. Burányi azt üzleti titokra hivatkozva nem mondta el, hogy milyen hirdetésről volt szó, de a reklámmal együtt eltávolított neveket elküldte. Ők Pata József, Horváth Gyula, Fodor Csaba, Mészáros Vilmos és családja, Polyák Mátyás, Király Gyula, Schieber Markus Albert, Délity József, Forczek László, Juhász Sándor, Versegi János és Varga Gusztáv.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik