Pénzügy

A könyvelők saját minősítéssel előzték meg a kormány tervét

konyvelo(210x140).jpg (könyvelő)
konyvelo(210x140).jpg (könyvelő)

Saját minősítési rendszert vezetett be az 1100 tagot számláló Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesülete – írta keddi számában a Népszabadság. A lépést a lapnak Zara László elnök azzal magyarázta, hogy nem tudni, napirenden van-e még az adótanácsadók és könyvelők ellenőrzésére tervezett közfelügyeleti hatóság megalakítása július elsejei határidővel.

A hatóság felállításának tervét a kormány a brókerbotrány kirobbanása után jelentette be, úgy tálalva a dolgot, mintha az államnak meg kellene védenie a vállalkozásokat a saját könyvelőiktől. Ezen a szakma felháborodott, akárcsak azon, hogy úgy tűnt, az ígéretek ellenére akár egyeztetések nélkül is dönthetnek, a fejük felett.

Amikor még voltak egyeztetések, a minisztérium részéről felvetették: a szakma is tehetne valamit azért, hogy kiszűrje azokat, akik nem illenek a soraikba. Ezt az egyesület komolyan is vette.

Az egyelőre önkéntességen alapuló rendszerben elismert tagok lehetnek azok a szakemberek, akik tagjai az egyesületnek, és részt vesznek a meghatározott számú továbbképzésen. A kiváló minősítéshez ötéves tagság szükséges, részvétel a szakmai fórumokon, és publikációk, valamint hogy a tag ne kövessen el olyan szakmai hibát, amely miatt a felelősségbiztosítását igénybe kell venni (azaz nem lehet gondja a NAV-val).

Cikkében a lap azt írta, nem tudni pontosan hányan foglalkoznak könyveléssel, adótanácsadással, egyesek tízezerre becsülik a vállalkozók és magánszemélyek számát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik