Pénzügy

Érezte már? Készpénzzel fizetni fáj!

Az, hogy az ember könnyebben költi a pénzét, ha kártyával fizet, nagyjából a bankkártyák megjelenésével egyidős megfigyelés. A dolog egészen logikus, ha nem kell kiadnunk a kezünkből a kemény munkával megkeresett bankjegyeket, az nem is érződik igazi pénzköltésnek.

Hogy ez a népi tapasztalat mennyire fején találta a szöget, azt csak nemrég igazolták egy egészen új tudományág, a neuro-közgazdaságtan kutatói, akik a pénzügyi döntések mögött lefutó mentális folyamatokat vizsgálják, és igyekeznek megérteni – figyelt fel rá az Index.

Tényleg fáj a készpénzes fizetés

Leghíresebb kísérletükben a tesztalanyoknak 20 dollárt adtak (kb. 5500 forint), aztán befektették őket az agyi aktivitásukat figyelő fMRI-gépbe, és különféle termékek képeit mutatták nekik, amiket ott helyben megvehettek a kapott pénzből. Ha nem kellett nekik semmi, megtarthatták a húszast.

A Carnegie Mellon egyetem kutatói azt tapasztalták a cikk szerint, hogy az agy fájdalomközpontja aktivizálódott minden egyes alkalommal, amikor az alanyok az árcédulákat meglátták, méghozzá annál nagyobb intenzitással, minél magasabb árat láttak. A fájdalomközpont aktivitása mindig akkor volt a legerősebb, amikor az illető eldöntötte, hogy megveszi az adott árut.

Azt is bebizonyították, hogy a szép új, ropogós bankjegyek kiadása jobban fáj, mint a rongyos-gyűrötteké, illetve hogy annál intenzívebb a fájdalominger, minél tovább látjuk az árat a vásárlási folyamatban.

A legérdekesebb tanulsága a vizsgálatoknak azonban az volt, hogy a fájdalomszignál nem jön létre, ha kártyával fizetünk. Ha kíváncsi, mi ennek a tudományos magyarázata, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik