Pénzügy

Megtévesztettek az utazásszervezők

roaming-tippek (Array)
roaming-tippek (Array)

Utazási hirdetéseket vizsgált a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), tavaly október óta öt utazásszervezővel szemben indult eljárás hiányos vagy megtévesztő tájékoztatás miatt – mondta Basa Andrea, a Gazdasági Versenyhivatal szóvivője az M1 aktuális csatornán kedden.

A GVH azt vizsgálta, hogy az utazási irodák az utazási szerződés megkötése előtt megfelelő tájékoztatást adnak-e az utasoknak.

Tavaly egy ügy zárult bírsággal és helyreigazító közlemény közzétételére is kötelezték a céget, még három eljárás folyamatban van, idén pedig egy eljárás indult, mondta.

A kifogásolt hirdetésekben szereplő üzenetek hiányos és megtévesztő tájékoztatást adnak az utazások kiválasztása szempontjából lényeges kérdésekről, például az utazás áráról, a pluszköltségekről, a szálláshely helyszínéről.

Basa Andrea a gyakori problémák között említette, hogy a fakultatív programok árát nem tartalmazza a meghirdetett ár. Az is gyakran előfordul, hogy a fakultatív program valójában nem fakultatív, mert a körutazásnál a másik városba szervezett egész napos kirándulásról a csoport nem tér vissza az adott városba, így azon kötelező a részvétel – tette hozzá.

A GVH azt tanácsolja az utazóknak, hogy ellenőrizzék az utazás lefoglalása előtt, hogy pontosan mit tartalmaz az ár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik