Pénzügy

Csúnyán leszerepeltünk megint a szegénységi listán

szegeny-gyermek(210x140).jpg (Array)
szegeny-gyermek(210x140).jpg (Array)

Újra napvilágot látott egy európai szegénységi statisztika. Magyarország nagyon rosszul szerepel az országok rangsorában, csak a görögöknél, a románoknál és a bolgároknál van több szegény, mint nálunk. A Bankmonitornak van azéért két jó híre is.

Megint leszerepeltünk

Tökutolsó lett Magyarország nemrég abban a rangsorban, amit az alapján állítottak össze, hogy Európa országai közül hol mekkora azoknak az aránya, akik nem tudnának megküzdeni egy váratlan kiadással.

Most egy újabb szegénységi statisztika látott napvilágot az Eurostattól, s bár utolsók nem vagyunk, ebben is eléggé leszerepeltünk.

Az alábbi grafikonon az látszik, hogy az egyes országokban mekkora azok aránya az Eurostat szerint, akik súlyos anyagi veszélyben élnek. Az adatokat a 2014-es oszlopok szerint rendeztük sorba, s látszik, hogy Magyarországnál akkor csak Románia és Bulgária volt rosszabb helyzetben.

Ha a frissebb, 2015-ös (narancs színnel) oszlopokat nézzük, láthatjuk, hogy a görögöket még sikerült megelőznünk. Egészen érdekes, hogy listát magasan a skandináv országok vezetik.

szegénység

Az Eurostat egész sok tényezőt vizsgált, ami alapján eldöntötte, hogy kik azok, akik mélyszegénységben élnek, azaz súlyos anyagi veszélyben vannak. Olyanokat például, hogy el tudnak-e menni az emberek évente egyszer egy hétre nyaralni, hogy tudnak-e húst vagy halat enni, hogy van-e mosógépjük és televíziójuk, stb.

Ha kíváncsi, mégis mi a volt a két pozitívum, kattintson!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik