Pénzügy

2 milliárdos kenőpénzt adott az Alstom a BKV képviselőinek

korrupcio(430x286)(1).jpg (kenőpénz, )
korrupcio(430x286)(1).jpg (kenőpénz, )

Egy brit nyomozó hatóság vádirata szerint az Alstom 2006–2007-ben 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzt juttatott két cégen keresztül a BKV-nak, hogy az Alstom nyerje a metrókocsitendert – írta az Index.

Az ügyben Magyarországon a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda nyomoz hivatali vesztegetés gyanúja miatt.

Az egyik cég a 2006-os Strabag-botrányból jól ismert bécsi Eurocontact, amin keresztül a konszern egyes magyar pártokat pénzadományokkal segített.

Az Alstom egy Hagyó-ügyben tett tanúvallomás szerint már a nagykörúti villamostenderen is próbálkozott 2002-ben.

Az Eurocontact közleménye

Ckkünk megjelenése után a Eurocontact azt közölte lapunkkal, hogy az angol hatóság az Eurocontact több éves tevékenységét átkutatva gyanús pénzmozgásra utaló nyomot vagy arra utaló adatot, hogy a szerződés nem került volna teljesítésre nem talált. Ebből adódóan pedig bűncselekmény hiányában az osztrák Államügyészség 2014 novemberében jogerősen lezárta az ügyet. A Strabag-ügyben való érintettségüket is cáfolják, azt ugyanis az Osztrák Legfelsőbb Bíróság jogerősen lezárta, miután megállapította, hogy nem történt bűncselekmény.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik