Pénzügy

Hullámzó időszakra készülhetnek a befektetők

hullámvasút (Array)
hullámvasút (Array)

A befektetőknek erősen hullámzó időszakra kell felkészülniük az Allianz Global Investors előrejelzése szerint, amelyben érdemes a kockázatokat megosztani a különböző befektetési eszközök között – hangzott el az Allianz Global Investors Wealth Management Symposiumán.

Az Allianz Global Investors 2016. március 22-én Budapesten tartotta Wealth Management Symposiumát. A rendezvényen elhangzott, a jelenlegi alacsony kamatkörnyezet és a piac-semleges megoldások keresése egyre nagyobb nyomást helyez a befektetőkre, hogy újragondolják befektetési stratégiájukat, újabb alternatívákat keresve.

Mintha hullámvasúton ülnénk

Hans-Jörg Naumer, az Allianz Global Investors tőkepiaci és tematikus elemzésének vezetője felvezető előadásában elmondta, hogy hajlamosak vagyunk az aktuális pénzügyi helyzetet depressziósnak tekinteni, hiszen globálisan potenciál alatti, de kielégítő növekedési ütemmel szembesülünk. A 2016-os év globális tőkepiaci kitekintésében kitért rá, hogy „olyan, mintha egy hullámvasútban ülnénk, s ezzel a fokozott volatilitással a továbbiakban is számolnunk kell”. Az eurozónában a hangulatindex biztató képet mutat, és az árfolyamok is emelkedésnek indultak, a 2016-os évre az Allianz Global Investors 1,4 százalékos GDP növekedést jelez előre ebben a régióban. A kockázatosabb befektetések ellen hathatnak azonban az egyes feltörekvő országok növekedési kilátásaival kapcsolatos félelmek, a geopolitikai és likviditási kockázatok, valamint az alacsonynak nevezhető nyereségek.

Bárki megzuhanhat

Ahhoz, hogy átvészeljék az előttük álló időszakot, a befektetőknek célszerűbb védekezőbb befektetési stratégiát választani és hosszú távon gondolkodni – erről beszélt Thorsten Winkelmann, az Allianz Europe Equity Growth alap vezető portfoliómenedzsere. „Alapvetően a profitabilitás, a vállalatértékelés és a vállalatirányítás határozza meg, hogy mely kibocsátók értékpapírjaiba fektetünk. Olyan vállalatokra összpontosítunk a portfolióban, amelyek növekedési potenciálját a fundamentális szempontok szerint pozitívan értékeljük hosszú távon. Ugyanis még a legsikeresebbnek tűnő vállalatoknál is előfordul, hogy egyetlen vállalati mutató eltérő piaci előrejelzése miatt erőteljes zuhanásnak indulnak a vállalat értékpapírjai” – hangsúlyozta Thorsten Winkelmann.

Kockázatvállalás nélkül nem megy

A jelenlegi piaci helyzetben a versenyképes hozamok elérése nehéznek tűnik, emiatt a vegyes stratégiájú alapok egyre népszerűbbek az eurozónában. „A globális megtérülési lehetőségeket aktív kockázatkezeléssel lehet kiaknázni. Dinamikus eszközallokáció szükséges, amely a piaci viszonyok függvényében gyorsan tud a különböző eszközök között mozogni. A vegyes stratégiájú befektetésekkel mérsékelni tudjuk az értékpapírpiacok ingadozásainak kockázatát. Azonban mindig tartsuk szem előtt, hogy kockázatvállalás nélkül nincsen megtérülés” – hívta fel a figyelmet a vegyes stratégiák körülményeire Marcus Bayer, az Allianz Global Investors termékspecialistája. Az Allianz szakértői hangsúlyozták, hogy a befektetőknek egy hosszú, hullámzó szakaszra kell felkészülniük, amelyben a kockázatokat érdemes megosztani a különböző befektetési eszközosztályok között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik