Pénzügy

Eszméletlen ütemben drágulnak a kis lakások

elado-lakas(210x140).jpg (eladó lakás, )
elado-lakas(210x140).jpg (eladó lakás, )
A fővárosban és vidéken is akár több mint 30 százalékkal drágábban kínálják a kis alapterületű, 20-30 négyzetméteres lakásokat a nagyobb társaiknál. Az eladásra meghirdetett 21 négyzetméteres fővárosi garzonok átlagos négyzetméterára például 618 ezer forint - áll az ingatlan.com friss elemzésében, amely a 2016-os lakáskínálatot vizsgálta. Az összeállításból kiderül az is, hogy az azonos alapterületű lakások kínálata milyen hatással van az egyes ingatlanok árára.

A tavalyi év óta élénkülő magyarországi lakáspiacon a hirdetések alapján az 50-70 négyzetméteres lakásokból a legjelentősebb a kínálat és a kereslet is erős irántuk, ennek ellenére nem ebben a méretkategóriában a legmagasabbak a négyzetméterárak. Az ingatlanportál friss összesítése szerint mind a fővárosban, mind a tízezer főnél nagyobb népességű vidéki városokban meghirdetett kis alapterületű – 20-30 négyzetméteres – lakások négyzetméterárai a legdrágábbak. A fővárosban ezeket a lakásokat az idén átlagosan 368-618 ezer forintért, vidéken pedig 171-349 ezer forintért hirdetik, miközben a nagyobb lakásoknál a fővárosban 338-466 ezer forint között mozognak az átlagos négyzetméterárak, a vidéki városokban pedig 173 ezer forinttól 261 ezer forintig terjed a skála.

Árfelhajtó tényezők

Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője azt mondta, hogy a kis alapterületű lakásoknál – elsősorban Budapesten – árfelhajtó tényezőt jelent a befektetők által generált kereslet.

A lakások méretéhez képest Budapesten a 21 négyzetméteres garzonlakásokat lehet a legdrágábban kiadni átlagosan 89 ezer forintért, a vidéki városokban pedig a 32 négyzetmétereseket havonta átlagosan 78 ezer forintért. A jobban kiadható, alsó méretkategóriába tartozó lakásokért a befektetők pedig könnyebben fizetik ki a magasabb árat – tette hozzá.

Fontos tényező a vásárlásnál, eladásnál

A különböző alapterületeket nézve akár 1-2 négyzetméteres különbségnél is számottevő lehet az átlagos négyzetméterárak eltérése a hirdetések alapján. A 45 négyzetméteres fővárosi lakásoknál az átlag 464 ezer forint. Ezzel szemben az alig nagyobb, 50 négyzetméteres lakásoknál pedig kevesebb mint 400 ezer forint az átlagár.

A jelentős különbség egyértelműen a kínált lakások számával függ össze: az 50 négyzetméteres ingatlanok kínálata ugyanis kétszer akkora mint a 45 négyzetmétereseké. A lakáspiacra is érvényes az a közgazdasági alapszabály, ha egy kategórián belül sok ingatlant kínálnak eladásra, akkor emiatt alacsonyabbak lesznek az árak. Azokban a kategóriákban ahol nincs nagy választék, a vevők kénytelenek magasabb árat fizetni egy-egy ingatlanért – emelte ki a szakember.

Ezt az összefüggést érdemes szem előtt tartani ingatlanok vásárlása és értékesítése során is. Ha vevőként azt tapasztaljuk, hogy egy ingatlan irányára aránytalanul magas, érdemes körbenézni a picit kisebb vagy picit nagyobb lakások közt, hátha találunk olyan méretkategóriát, ahol több eladó versenyez a vevők pénzéért. Ha pedig ingatlant értékesítünk, érdemes először körbenézni, hogy a saját lakásunkkal összehasonlítható ingatlanokból mennyit kínálnak eladásra. Ha méretét és állapotát tekintve kevés hasonló ingatlant találunk, akkor mi is magasabb áron tudjuk értékesíteni lakásunkat – mondta Balogh László. Hozzátette: az alapterület mellett az eladósorban lévő lakások árát egyéb tényezők is befolyásolják, mint például az építéshez felhasznált anyagok, a lakás állapota vagy elhelyezkedése.

Korlát vidéken

A tízezer főnél nagyobb településeken meghirdetett lakások esetében érdekes, hogy az átlagos eladási árnak jól látható korlátai vannak. Az ingatlan.com összeállításából kiderül, hogy az átlagokat nézve 20-22 millió forint jelenti felső határt vidéken, legyen szó 60 vagy akár 100 négyzetméteres ingatlanról.

Az átlagos vételárak alapján felrajzolt görbe az alapterület növekedésével párhuzamosan ellaposodik. Ennek pedig elsősorban az a magyarázata, hogy a KSH legfrissebb adatai szerint a fővárosban élők átlagjövedelme 21-42 százalékkal magasabb mint a megyei jogú városokban és egyéb városokban élő munkavállalóké. Ebből adódóan a lakáscélú megtakarítások és hitelből finanszírozott lakásvásárlások átlagos értékének maximális összege is alacsonyabb mint a fővárosban – mondta a szakértő.

Szerinte a kisebb lakások magasabb négyzetméterára a közeljövőben is megmaradhat különösen a fővárosban, mert ezeknek a lakásoknak a vételára alacsonyabb. Budapesten a kis lakások piacának támaszt ad az idegenforgalom, ezen belül a lakáshotelek iránti kereslet, illetve az évről évre megújuló felsőoktatásban tanuló diákok részéről érkező igény. Az ingatlan.com előrejelzése szerint a nagyobb alapterületű, új építésű lakások átlagos négyzetméterára a családi otthonteremtési kedvezmény (CSOK) keresletélénkítő hatása miatt meghaladhatja a garzonlakásokét, de ezeknek a lakásoknak a tömeges megjelenésére előreláthatólag 1-2 évet még várni kell.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik