Pénzügy

Az amerikaiak rengeteg pénzt költenek az állataikra

24.hu
24.hu

2016. 03. 18. 11:44

Korábban a témában:

Több mint 60 milliárd dollárt (16 ezer milliárd forintot) költöttek tavaly házi kedvenceikre az amerikaiak, akik többek között az állatok ápolására, felvigyázására és képzésére költenek egyre többet.

A háziállatoknak szánt termékek gyártóit és importálóit tömörítő amerikai érdekvédelmi szervezet (APPA) éves jelentéséből, amelyet csütörtökön a floridai házikedvenc-világkiállításon mutattak be, kiderült az is, hogy felvigyázásra 2015-ben 5,4 milliárd dollárt (nagyjából 1500 milliárd forintot) költöttek az amerikaiak, ez 12 százalékos növekedés a 2014-es adatokhoz képest. Az ilyen szolgáltatásokra költött összeg várhatóan 2016-ban további 6 százalékkal fog nőni.

A jelentés szerint az állattartók egyre nagyobb mértékben fordulnak gyógyszerészetekhez, állatboltokhoz és eledelt árusító üzletekhez olyan termékekért, amelyektől kedvenceik egészségének javulását, élethosszának megnövekedését remélik. Az ellátásra és gyógyszerekre elköltött összeg csaknem négy százalékkal növekedett, míg az állatorvosi szolgáltatásokra kifizetett összeg 2,5 százalékos emelkedést mutat.

“Ha egy kedvenc beteg vagy megsérül, a mai gazdák futnak az állatorvoshoz, de a rendszeres orvoslátogatások száma csökken” – hangsúlyozta Bob Vetere.

Noha az amerikaiak többet költenek kedvenceik ellátására, a korábbinál kevesebb új állatot vásárolnak. 2015-ben 2,1 milliárd dollárt (mintegy 579 milliárd forint) fizettek ki az Egyesült Államokban új házi kedvencekre, ez 1,4 százalékos csökkenést jelent 2014-hez képest.
Az új állatok iránti kereslet visszaesésének több oka is lehet: a házi kedvencek egyszerűen tovább élnek, a második világháború után született korosztály egyre idősebb és nem vesznek újabb állatokat az elpusztultak helyett.

A csökkenéshez hozzájárulhat az is, hogy egyre több amerikai város tiltja be a kutyakölykök bolti árusítását, hogy gátat szabjanak az állatokat csupán eladásra, embertelen körülmények között tenyésztő vállalkozások virágzásának.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. július 27.
Elrajtol a mezőny a női 100 méteres gyorsúszás előfutamában a 17. vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2017. július 27-én.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.