Pénzügy

Rákkal küzd Békesi László volt pénzügyminiszter

Békesi László Kerék-Bárczy Szabolcs közgazdásznak mesélt betegségéről, hitéről, és pályafutása kudarcairól. A felvételt a DK elnökségi tagja juttatta el az ATV szerkesztőségébe.

Mint Békesi mondja, betegsége miatt átértékelte az életét, már más a dolgok fontossági sorrendje. Noha a volt pénzügyminiszter évtizedeken keresztül azt tartotta a legfontosabbnak, hogy a lehető legnagyobb teljesítményt nyújtsa, ma ez a szempont „az első helyről a sokadikra került.” Azok viszont, amelyeket a teljesítménykényszere miatt hanyagolt, mint például a család vagy a barátok, most az első helyre kerültek. És a hit szerepe is felértékelődött az életében.

Az egykori miniszter élete egyik legnagyobb tévedésének nevezte, hogy túl fontosnak tartotta magát. „Ha valaki a küldetését egy ország javára akarja kamatoztatni, akkor bölcs, ha képes belátni a saját hibáit, és képes változtatni. Ha erre képtelen, akkor saját maga kerül a centrumba, ilyenekből lesznek a diktátorok” – tette hozzá.

„A pályafutásom csúcspontja, a kormányfunkcióba kerülés akkor következett be, amikor az elmúlt rendszer a végóráit élte” – idézte fel. Lelkesítően hatott rá, hogy aktívan részt vehetett a reformfolyamatban, ugyanakkor hibának tartja, hogy a változásokat elfelejtették elmagyarázni az embereknek.

Kudarcai között említi, hogy belépett a Horn-kormányba, ahol nem volt meg az a támogatói közeg, amely a Németh-kormányban segítette munkáját. „Fel kellett volna mérnem, hogy vagy megalkuvásra kényszerülök, vagy bukásra. Az utóbbi következett be” – ismeri el tévedését Békesi a beszélgetés végén.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik