tej(1)(430x286).jpg (tej)
Pénzügy

A tejágazat az összeomlás szélén áll

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2016. 03. 13. 11:20

Az LMP szerint a tejtermelőknek ítélt 11,44 milliárd forintos többletforrás csak egyfajta lélegeztetőgép.

Lengyel Szilvia, a párt elnökségi tagja, vidékfejlesztési szakszóvivője az MTI-nek elmondta: valódi megoldást jelentene például a piac fehérítése, az áfacsalások megszüntetése, a tej általános forgalmi adójának 18 százalékról 5 százalékra csökkentése, és ennek még az idei évben történő kiterjesztése az összes tejtermékre.

Az ellenzéki politikus szükségesnek tartja továbbá, hogy költséghatékony beruházások, technológiai fejlesztések jöjjenek létre, ami magasabb foglalkoztatási szintet, több hozzáadott értéket eredményezne. Fontosnak nevezte a tejtermékek hamisításának megállítását is, és azt, hogy a közétkeztetést minél nagyobb mértékben magyar nyerstejből készült termékekkel lássák el.

Ezen felül közösségi marketingre, szervezett termékpályákra és tejtermelőcsoportokra van szükség – tette hozzá. Lengyel Szilvia közölte: hiába szavaztak meg több mint 11 milliárd forint rendkívüli támogatást, a gazdák már nem hisznek a kormány szakértelmének. A tejtermelők ezért március 18-án tüntetnek a dömpingáras tejtermékimport, a tisztességtelen kereskedelmi magatartás és az alacsony felvásárlási árak ellen. Az LMP pedig szolidaritását fejezi ki és támogatja a tiltakozókat.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind