Pénzügy

Megkezdődtek a Bálna melletti felújítások

Megkezdődött a Bálna melletti dunai partszakasz, a Nehru part és a mögötte húzódó közpark felújítása, írta Bácskai Jánosra, Ferencváros fideszes polgármesterére hivatkozva szombaton a Magyar Nemzet.

Mint a cikkben kifejtették: a kerület a főváros Köz-Tér nevű pályázatán nyert 490 millió forintot. A közbeszerzés nyertesének, a Gombos-Földgép Ktf.-nek idén őszre nettó 344 millióból sétányt, közösségi teret kell kialakítania az eddigi lepusztult területből.

Ha a főváros valóban keresni akar a Bálna eladásán, ez a beruházás csak növeli a létesítmény értékét, jegyezte meg a lap.

A Magyar Nemzet városházi forrásokra hivatkozva azt írta: az egykori közraktárak átépítésével kialakított Bálna értékesítési folyamata nem állt le, s akár már nyárig a fővárosi képviselők asztalára kerülhet a döntési javaslat a tranzakcióról. Bár, a tárgyalások zajlanak, és a korábban tervezett nyílt pályázat előkészítése is folyamatban van, a lap úgy tudja, a Magyar Nemzeti Bank továbbra is érdeklődik az épület iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik