Pénzügy

Az NGM szerint a régió logisztikai szolgáltató-központjává válhat Magyarország

24.hu
24.hu

2016. 03. 11. 11:37

Földrajzi elhelyezkedésünk, Európa nyugati és keleti részét összekötő gazdasági és kulturális szerepünk, infrastrukturális adottságaink teremtik meg annak a lehetőségét, hogy a régió logisztikai szolgáltató-központjává váljon Magyarország – hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Karzol-Trans Kft. új telephelyének ünnepélyes alapkőletételén. Az Ecser és Vecsés határában épülő komplexum többek között a hazai kamionosképzés egyik bázisa is lesz.

A logisztikai ágazat jelentőségét jelzi, hogy nagyvállalatok csakúgy, mint kis- és középvállalkozások nagy számban valósítanak meg logisztikai fejlesztéseket – jelentette ki Varga Mihály az új, Pest megyei logisztikai központ fejlesztésének elindításának bejelentésekor. A szektor hozzájárulása a magyar bruttó hazai termékhez 6,3 százalék. Ugyanakkor a fejlett ipari országokban ez az arány eléri a 10-12 százalékot, amiből jól látszik, hogy komoly fejlődési lehetőségek rejlenek még ebben az ágazatban – szögezte le a szakminiszter megjegyezve: hazánk tavalyi jó gazdasági teljesítményéhez a logisztikai szektor is hozzájárult. Az áruszállítási teljesítmény 2012 óta folyamatosan emelkedik. A magyar vállalkozások nemzetközi fuvarozási teljesítménye pedig az elmúlt 10 évben több mint két és félszeresére növekedett. Magyarországon 11 700 közúti fuvarozási vállalkozás működik, amelyek 62 720 járművet, főként teherautót és nyergesvontatót üzemeltetnek. A közúti közlekedési szolgáltatási szektor foglalkoztatja a magyarországi munkavállalók 3,5 százalékát és hozzávetőleg 500 milliárd forintos éves adóbefizetéseivel az államháztartás bevételének 5 százalékát biztosítja.

Az ágazat által nyújtott szolgáltatások színvonala, elérhetősége döntő jelentőségű a gazdaság dinamizálása és a foglalkoztatási lehetőségek bővülése szempontjából is – fogalmazott Varga Mihály. Mint mondta: a kormány javítani kívánja a magyar fuvarozók nemzetközi versenyképességét, a szakképzettség megszerzésének támogatásával csökkenteni szeretné a területen meglévő munkaerőhiányt, tovább mérsékeli a logisztikai ágazat adminisztratív terheit, és hangsúlyt helyez az infrastrukturális fejlesztésekre. Ez utóbbit szolgálja például az Európai Beruházási Bankkal a héten megkötött hitelszerződés, amelynek közúthálózatunk modernizációját szolgálja.

A Karzol-Trans Kft. Ecser és Vecsés határában régiós szállítmányozási központot épít. A mintegy 1,6 milliárd forintos beruházás révén jelentősen nő a térség raktárkapacitása, az országos kamionosképzés pedig új oktatási egységgel egészül ki. Az eseményen az új központ alapkőletétele mellett 100 nyergesvontató szállítási szerződését is aláírták.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2012. június 29.
Fiatalok beszélgetnek a Kőleves kertben, a budapesti Kazinczy utcában 2012. június 28-án. A hetedik kerületi Kazinczy utca, Dohány és Király utca közötti szakasza és környéke a budapesti nyári éjszakai élet egyik központjává vált, ahol számos nyitott, romos ház udvarán létesített romkocsma és szórakozóhely várja a budapestieket és a turistákat.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.