Pénzügy

Megvan, mennyi osztalékot fizethet az OTP

Várhatóan részvényenként 167 forint osztalékot fizet az OTP. (Tavaly a névérték 145 százalékának megfelelő, részvényenként 147 forint osztalékot fizetett a bank.)

Bencsik László, a hitelintézet vezérigazgató-helyettese pénteken elmondta, hogy az OTP csoport tavalyi teljesítménye alapján az igazgatóság várhatóan részvényenként 165 forint osztalékra tesz javaslatot a közgyűlésnek, így a saját részvények állományát figyelembe véve 167 forint osztalék kifizetésére lehet lehetőség.

Bencsik László a csoport negyedik negyedéves gyorsjelentését elemző sajtótájékoztatóján azt is elmondta, a bank osztalékfizetésre 46,2 milliárd forintot különített el, és hangsúlyozta, hogy az igazgatóság még nem döntött az osztalék mértékéről.

Mint írtuk, a bankcsoport a tavalyi utolsó negyedévben várakozáson felül jól teljesített.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik