Pénzügy

Kettészakadt az ország gazdagokra és szegényekre

Szegenyseg(210x140)(2).jpg (szegénység)
Szegenyseg(210x140)(2).jpg (szegénység)

Minden eddiginél szélesebbre nyílt a társadalmi olló a szegények és a gazdagok között Magyarországon – derült ki a Deloitte reprezentatív, éves pénzügyi közvélemény-kutatásából.

12 ezer fős, reprezentatív mintán kérdezték a lakosságot pénzügyi szokásaikról, várakozásaikról. Három területet vizsgáltak: megtakarításokat, hitelfelvételt, fogyasztást.

A megtakarításoknál az jött ki, hogy:

  • egy év alatt 10,1 százalékra csökkent a megtakarítással rendelkezők száma.
  • 56,6 százalékra nőtt azok aránya, akik biztosan nem tudnak megtakarítani semmit a fizetésükből 2016-ban.

Vagyis a társadalom többsége annyira keveset keres, hogy abból semmit nem tud félrerakni. És a helyzet látványosan romlott tavalyhoz képest.

A kutatás szerint a megtakarítások aránya folyamatosan nő. Ez csak azzal magyarázható, hogy a gazdagok egyre többet tudnak félrerakni. Vagyis, aki nem tud kijönni a fizetéséből, az nem is tud félrerakni semmit belőle. Aki viszont gazdag, az egyre többet rak félre, ebből fakad a növekmény.

A kutatást ismertető sajtóbeszélgetésen elhangzott: kevesebb embernek van több megtakarítása, vagyis a gazdagok gazdagodnak, a szegények pedig szegényednek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik