Pénzügy

Megvan, kikre figyel különösen idén a NAV

pincer(1024x768).png (pincér)
pincer(1024x768).png (pincér)
Az ellenőrzéseknél már egy új megközelítés lesz a jellemző, a szemléletet az adózók magatartása és az életútja határozza meg.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egyrészt a törvényi kötelezettségének tesz eleget, másrészt a közvélemény tájékoztatását, és a NAV ellenőrzésének átláthatóságát segíti azzal, hogy minden év február 20-áig meghatározza és közzéteszi az adott év ellenőrzéseinek főbb szempontjait, irányait.

Idén kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a közúti áruforgalom ellenőrzésére, az online pénztárgépekre, a közösségi szolgáltatásokra és fókuszban marad az internetes kereskedelem is. Az ellenőrzéseknél már egy új megközelítés lesz a jellemző, a szemléletet az adózók magatartása és az életútja határozza meg. A NAV honlapján megtalálhatók a 2016-os ellenőrzési irányok.

Az adózó besorolásától függ a NAV hozzáállása

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal legfontosabb feladata a gazdaság fehérítése, a csalárd adózók számának visszaszorítása, a költségvetési bevételek biztosítása, valamint a versenysemlegesség fenntartása.

Meghatározó lesz 2016-ban az adózói minősítésen alapuló ellenőrzések kétirányúsága. A megbízható adózóknál megelőző jellegűek lesznek az ellenőrzések, tájékoztatással ösztönözve a szabályok betartását. A kockázatos adózók esetében azonban visszatartó és kényszerítő jellegű, míg a nagy adózóknál folyamatos lesz az ellenőrzés.

A nem cégbejegyzésre kötelezettek esetében (pl.: magánszemély, egyéni vállalkozó) az ellenőrzési határidő nem haladhatja meg a 180 napot.

Akik csalnak, erre számítsanak

Azok esetében, akik a kötelezettségeiket szándékosan nem teljesítik, adóelkerülők vagy adót csalnak, a célzott és következetes kiválasztással a jogkövetés kikényszerítése lesz a cél. Mint a NAV közleményében hangsúlyozza: a költségvetés és a piaci szereplők együttes érdeke a csalárd szándékkal létrehozott értékesítési láncolatok gyors feltárása, az áfacsalásokban résztvevők kiszűrése, a haszonhúzók beazonosítása.

EKÁER, a csodafegyver

A NAV az Elektronikus Közútiáruforgalom-ellenőrző Rendszerrel (EKÁER) célzottan ellenőriz, mellyel a virtuális szállítmányokat csökkenti és az adóelkerüléseket azonnal feltárja.

A rendszer bevezetése óta a NAV munkatársai 65 ezer esetben végeztek közúti ellenőrzést, melyből 43 ezer EKÁER számhoz kapcsolódott. Az EKAR adatok alapján indított adóellenőrzések 69 százaléka zárult megállapítással.

Kiemelt területek még

A sharing economy (közösségi étkezés, személyszállítás, szálláshely-nyújtás) terjedésének hatására a NAV is kiemelten figyeli a gazdaság ezen területét.

Az elektronikus számlázással az adócsalás elleni küzdelem és az adóellenőrzések hatékonysága is javulhat. A NAV felkészült az adatexporttal továbbított adatállományok feldolgozására, ami lehetővé teszi az ellenőrzéseknél a számlázó programmal kiállított
számlák adatainak hatékonyabb felhasználását.

A jövedéki ellenőrzések egyik fontos célja a dohánygyártmányok illegális forgalmazásának megakadályozása. E mellett a NAV jelenlétére lehet számítani a fémkereskedőknél valamint az üzemanyagtöltő állomásokon, továbbá a hamisítás és a szerzői jogvédelemhez kapcsolódó jogsértések felderítse is kiemelt feladat.

A NAV az irányelvek szerint a társasági adó területén az indokolatlanul elszámolt költségekre, ráfordításokra, az adóalap módosító tételek jogszerűségére, valamint a kapcsolt vállalkozások közötti költség, ráfordítás elszámolására, a transzferár képzés gyakorlatának
ellenőrzésére összpontosít.

A 2016-os jelszó: egymásra épülés

A gazdasági társaságok és a magánszemélyek ellenőrzései 2016-ban egymásra fognak épülni. Az új szabályokhoz igazodva a vagyonosodási vizsgálatok a bűnügyi jelzések alapján indulnak.

Idén az egyéni vállalkozók közül a folyamatosan és tartósan veszteségesen működők, a bevallási kötelezettségüket nem teljesítők számíthatnak fokozott ellenőrzésre. Az egyéni vállalkozók 2014. évi személyijövedelemadó-bevallásának adatai szerint a bevallók mintegy 29 százaléka működik veszteségesen.

Akiknek alaposan a körmére néznek majd

A kiemelt vizsgálati szempontok mellett egyes tevékenységi körök fokozott ellenőrzését is meghatározzák az irányelvek. A mezőgazdasági ágazat mellett az építőipar szereplői is számíthatnak ellenőrzésekre, mint ahogyan a használtgépjármű-, gépjármű-alkatrész-kereskedők, javítók is.

A tavalyi ellenőrzések 87,1 százaléka tárt fel szabálytalanságot a lakó- és nem lakóépület építésével foglalkozóknál. A gépjárműjavítást, karbantartást végző adózók körében tartott ellenőrzések 76 százaléka zárult megállapítással.

A szolgáltató szektorban az éttermi vendéglátás, a személyszállítás, az egyéb szálláshely-szolgáltatás lesz fókuszban. Az üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatással foglalkozó adózók körében végzett tavalyi ellenőrzések 78 százaléka zárult megállapítással.

A közúti áruszállítás is a a figyelem középpontjában marad, hiszen a 2015-ben végzett 473 adóellenőrzés 80,8 százaléka zárult megállapítással.

A jövedelmezőséget figyelembe véve ellenőrizendő tevékenység lesz még gépjárműalkatrész kiskereskedelem és az egyéb információtechnológiai szolgáltatás.

A 2016-os ellenőrzési irányok szerint a NAV a szabályosan tevékenykedő adózókat védi a tisztességtelen versenytársakkal szemben. A szabályokat szándékosan megszegők a NAV szigorú fellépésére, a jogkövetők és esetleges apróbb szabálytalanságokat vétők méltányosabb hozzáállásra számíthatnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik