Pénzügy
állampapír (Array)

ÁKK: rekordot döntött januárban a lakossági állampapír-állomány

24.hu
24.hu

2016. 02. 16. 09:53

Korábban a témában:

A lakossági állampapír piac dinamikusan növekszik, rekordot döntött januárban a lakossági állampapír-állomány, így az államadósság többségi tulajdona belföldi szereplők kezében van – mondta Barcza György, az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezérigazgatója az M1 aktuális csatornán kedden.

Közölte: az eddigi adataik alapján a február még erősebb hónap lesz. Erre az évre 500 milliárd forintnyi lakossági új értékesítést terveztek, ennek a 40 százaléka januárban már megvalósult, februárban pedig elérik a 80 százalékos arányt – tette hozzá. Ezért magasabb lakossági értékesítési tervre tesznek javaslatot az igazgatóságnak.

Elmondta: mivel számításaik szerint megmarad a lakosság részéről a kereslet az állampapírok iránt, a devizaadósság részaránya az idei év végéig a tavalyi 32 százalékkal szemben 27 százalékra csökken. Ha ezt 2017-2018-ban még lejjebb lehet csökkenteni, akkor az elmúlt 25 év legalacsonyabb devizaarányát lehetne elérni – mondta.

Az ÁKK csütörtöki közlése szerint januárban 189,6 milliárd forinttal emelkedett a lakossági állampapír-állomány, így a forintban kibocsátott lakossági állampapírok teljes mennyisége 3707 milliárd forintra nőtt.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.