Pénzügy

Bitcoint is elfogad egy budapesti taxitársaság

Számlát is tudnak adni. Az MNB viszont nem javasolja, hogy a digitális valutában tartsuk a pénzünket.

Februártól bitcoinnal is lehet fizetni a Budapest Taxi autóiban – ezt a taxitársaság és az elfogadó hálózatot működtető CoinPay Zrt. sajtótájékoztatóján jelentették be.

A startup cég becslése szerint mintegy 8 milliárd forintnyi bitcoint birtokolnak a magyarok, amit már nemcsak spekulációs céllal halmoznak fel, hanem vásárlásra is használnának. Erre alapozva fejlesztettek elfogadóhelyi rendszert.

A CoinPay azt állítja: szolgáltatásuk kiküszöböli az árfolyamkockázatot, ami miatt az elfogadóhelyek tartanak a bitcointól. A tranzakciót követően ugyanis azonnal, váltási költség nélkül konvertálják a kívánt devizára, Magyarországon forintra a bitcoinban fizetett összeget.

A taxitársaság ügyvezetője azt mondta: a bitcoinról ugyanúgy tudnak számlát adni, mintha készpénzben vagy más eddig megszokott módon fizetett volna az utas.

A Magyar Nemzeti Bank korábban már többször felhívta a figyelmet a bitcoin veszélyeire, egyebek mellett arra, hogy kiemelt kockázattal jár a befektetés ilyen eszközökbe, mert nem tartoznak a szabályozási keretrendszerbe, az MNB és az EU felügyeleti intézményeinek joghatóságán kívül eső külföldi cégek bocsátják ki. (MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik