Pénzügy

Itt az óriáspara: 30 ezer embert rúghatnak ki a központi közigazgatásból

váci kormányhivatal (vác, kormányablak, )
váci kormányhivatal (vác, kormányablak, )

A Figyelő csütörtökön megjelenő számából kiderül, hogy a kormányzat valóban komolyan veszi a közszféra 30 százalékos leépítését.

Adódik a kérdés, mely területen tervez vágni a kabinet, ugyanis a szűken vett államigazgatásban, a központi adminisztrációban kevesebb, mint 140 ezer ember dolgozik, s közalkalmazottként, azaz pedagógusként, orvosként, ápolóként, rendőrként, tűzoltóként vagy területi szakhatósági munkatársként is kevesebben, mint 600 ezren.

Nyilván, nem az egészségügyben vagy az oktatásban terveznek leépítéseket. A központi igazgatásban viszont a lap miniszterelnökségi forrásai szerint valóban várható 30 százalékos leépítés.

A kabinet lépését a vállalkozók is támogatják.

Nincs más út, mint a közterhek mérséklése, ezzel párhuzamosan pedig csökkenteni kell az állami alkalmazásban lévők számát. Miért kell egy zsebkendőnyi országban ötszintű közigazgatást működtetni?

– hangsúlyozta a lapnak Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének (VOSZ) főtitkára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik