Pénzügy

Kétszer annyi ideig kell spórolnunk a lakásra, mint egy belgának

A Deloitte gazdaságkutató cég kiszámította, hogy mennyit kell spórolniuk néhány ország átlagpolgárainak annak érdekében, hogy egy átlagos, 70 négyzetméteres lakáshoz hozzájussanak. Nem meglepő módon nekünk magyaroknak sokkal nagyobb erőfeszítésünkbe kerül az, hogy a hőn áhított ingatlant megszerezzük – írta a kutatás alapján a Piac&Profit.

A Deloitte szerint Belgium a lakásvásárlók igazi paradicsoma, hisz itt mindössze mintegy 3,2-3,5 évet kell spórolnia annak, aki egy átlagos ingatlan büszke tulajdonosa szeretne lenni. 50 000 eurós évi bruttó keresettel a belga állampolgár 3 éven belül elő tudja teremteni azt a 150 000 eurós összeget, amely aztán elég teret enged számára a lakásvásárlásban. Jól állnak még a németek, dánok, hollandok is, de a spanyolok is beelőznek minket.

Magyarországon ez az idő általában  7-8 év. Némileg jó hír az, hogy Magyarország így is az előkelő középmezőnyben foglal helyet, megelőzve Franciaországot, ahol meglepő módon a spórolási idő akár a 8-9 évet is elérheti, az átlag oroszoknak pedig 9-10 évükbe is beletelhet a dolog. Az elemzés alapján azonban Izraelben a legnehezebb ingatlanhoz jutni, hisz itt egy átlagkeresettel rendelkezőnek mintegy 12 évet kell takarékoskodnia.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik