Pénzügy

Akik mernek nagyobbat álmodni, azok járhatnak igazán jól az új CSOK-kal

Ha a jelenlegi szabályokból és a tervezett változtatásokból indulunk ki, akkor akár önerő nélkül is megoldható lesz a lakásvásárlás, vagy a nagyobb lakásba költözés.

Amit már bejelentettek

Varga Mihály már októberben beszélt arról, hogy kiterjesztenék a CSOK-ot, aztán december közepéig nem történt érdemi. Pénteken aztán Lázár János  bejelentette, hogy új építésű lakásoknál 10+10 milliós támogatást kaphatnak a háromgyerekesek,melyből az egyik 10 milliós rész vissza nem térítendő támogatás (ami most csak 1,2-2,6 millió forint között érhető el számukra), a másik pedig 25 éves hitel, maximum 3 százalékos kamattal (ami az 5 százalék feletti piaci hitelek mellett, és a várhatóan magasabb kamatokra számítva igazán kedvező alternatíva).

Az évtized biznisze

Aztán kiderült az is, hogy akiknek már van egy-két-három gyerekük, azok is igényelhetik majd az újfajta háromgyerekes támogatást (utóbbi esetben még a házasság sem lesz előírás, csak akkor, ha vállalt közös gyerek is kell a háromhoz), és az akkor is elérhető lesz, ha a szülő egyedül nevel 3 gyermeket. Azok, akiknek jelenleg egy vagy két gyermekük van, 4-4 év alatt vállalhatják a második vagy harmadik utódot.

Akiknek pedig mondjuk egészségügyi okok miatt nem jön össze a három saját gyermek a 10 év alatt, azoknak az örökbefogadást is beszámítják. (Az még nem ismert, hogy ha egy házaspár sehogy sem teljesíti a vállalását, akkor nekik hogyan kell majd visszafizetniük a CSOk-ot.)

Azt is bejelentette Lázár János, hogy a kétgyermekes családok számára az igényelhető maximális támogatás, szintén kizárólag új építésű lakásoknál, 2,6 millió forintra emelkedik (jelenleg 1,69 millió forint számukra a maximum, de a jellemzőbb alapesetben legfeljebb 1,3 millió forintot kaphatnak).

Ígérték továbbá, hogy

önerős építkezésnél ötmillió forintig visszaigényelhető lesz az áfa. A tervezet azonban még nem jött ki, ezért részletek nem ismertek. És az sem, hogy pontosan mikortól élnek majd 2016-ban az új szabályok.

MTI
MTI

Kedden pedig már megszavazta a parlament az új lakásoknál az áfa csökkentését 5 százalékra, plusz könnyítéseket az építkezésekkel kapcsolatban. Újnak számítanak azok a már elkészült lakóingatlanok is, melyekre még nincs használatbavételi engedély, illetve a használatbavétel és az értékesítés között még nem telt el 2 év.

Számos rés van azonban az információk között, amik megnehezítik a tisztánlátást.

Ami még homályos

Pénteken a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár azt is bejelentette, hogy az új otthonteremtési rendszerben lesznek négyzetméterhatárok. Tuzson Bence azt mondta, hogy

a támogatást akkor kaphatják meg a családok, ha a lakás, amelyet vásárolnak legalább annyi négyzetméteres, mint a családban élő gyermekek száma, hússzal megszorozva. Egy háromgyermekes családnak például legalább hatvan négyzetméteres lakást kell vásárolnia. Ház vásárlása esetén pedig harminc négyzetméterrel kell szorozni gyermekenként.

De az MTI tudósításából az nem derült ki, hogy a szabály használt és/vagy új lakásokra is vonatkozna-e.

Ami azért is érdekes, mert szerdán még arról volt szó, hogy új lakásoknál nem lesznek négyzetméterhatárok, már 1 gyermeknél sem.És több portálon is megjelent olyan hír, hogy a használt lakásoknál is eltörlik a négyzetméterkorlátokat, valamint az energetikai besorolásra vonatkozó előírást (jelenleg ettől is függ az igényelhető összeg).

Ez pedig nagyon fontos kérdés, mert jelenleg a négyzetmétertől, energetikai besorolástól és gyerekszámtól függ az igényelhető összeg. És ha ezek a korlátok nem számítanak, akkor nem tudni, hogy az egyes gyerekszámokhoz milyen CSOK-os értékek tartoznak, a jelenlegi minimumai, maximumai, vagy valahol középen lesz a támogatás összege. A differencia több százezer forintnyi is lehet.

Maradó szabály

Tuzson Bence pénteken megjegyezte, hogy ha valaki már kapott korábban családi otthonteremtési kedvezményt (vagy szocpolt) akkor ennek összegét le kell vonni a (három gyerek esetén) tízmilliós támogatásból.Van, ahol azt is írták, hogy várhatóan a 2011 után felvett lakástámogatásokat veszi figyelembe a kormány.

Feltételezhető, hogy ezzel együtt marad az a mostani szabály is, amely szerint az 5 éven belül eladott ingatlan árát bele kell forgatni a CSOK-os támogatással igényelt lakás árába. Valószínűleg az igénybevétel felső korhatára sem változik, megelőlegező CSOK-ra továbbra is 40 év alatti házaspárok lehetnek jogosultak

Vagyis feltehetőleg nem lesz igaz az (ilyet is olvastunk) hogy akiknek már van egy lakásuk, meg mondjuk két gyermekük, ők nem tudják majd igénybe venni az új CSOK-ot, ha még egy gyereket, és egy új/drágább lakást szeretnének.

A jelenlegi szabályokból és Tuzson Bence kijelentéséből kiindulva ugyanis, ha a család eladja a lakását, és nagyobbat vesz /nagyobbra cseréli, akkor is jár a támogatás, a két lakás ára közötti különbözetre – erősítette meg a Bankmonitor szakértője, Nagy Ildikó, hozzátéve, hogy ez várhatóan így is marad. Tehát az 5 éven belül eladott lakás árát fel kell használni az ügyletnél, és a korábban igénybe vett CSOK-ot, szocpolt pedig le kell vonni az esedékes támogatás összegéből.

Kik járhatnak a legjobban?

Ebből kiindulva a 24.hu szerint azok járhatnak a legjobban, akiknek már van lakásuk és három gyermekük, és nagyobb (drágább), új lakásba szeretnének költözni. Mert a jelenlegi lakás árából plusz a 10 millió forintból jó eséllyel meglehet a nagyobb lakás, anélkül hogy pénzt kellene még beletenniük. És ha mégsem, akkor pluszban felvehetnek a maximum 3 százalékos kamatozású hitelből (legfeljebb 10 millió forintnyit 25 évre).

MTI Fotó: Mohai Balázs
MTI Fotó: Mohai Balázs

Következtetésünkkel egyetértett Nagy Ildikó is. Ahogy az új lakásokra vonatkozó ajánlatokat böngésztük, abból is az derült ki, hogy egy minimum 3 szobás lakás, legfeljebb 30 millió forintig még Budapesten sem elérhetetlen.

Akiknek úgy van három gyerekük, hogy korábban már igényeltek szocpolt, vagy CSOK-ot, azoknak is érdemes lehet váltaniuk, hiszen eddig a háromgyermekesek alapösszegben maximum 2 millió forintot tudtak felvenni, jövőre pedig tíz millió forint járhat, tehát a 8 millió forintos vissza nem térítendő támogatást megnyerhetik, ha legalább ennyivel drágább új lakást vesznek. Ha pedig ennél több a két lakás között az árkülönbözet, akkor a maximum 3 százalékos hitelből egészíthetik ki az árat, ha ezt tudják vállalni.

És persze azok is jól járhatnak, akiknek még nincs lakásuk, három gyerek a cél (vagy már megvan), és beérik egy maximum 20 millió forintos újjal. A kínálatot nézve vidéken akár a három vállalt gyerekre járó szocpol is elég lehet egy 104 négyzetméteres új, négyszobás lakásra (Komló, 9,9 millió forint), vagy egy kevés hitellel kiegészítve (Kőszeg, 70 négyzetméter, 3 szoba, 13,5 millió forint).

De jellemzően 20 millió forint feletti ajánlatokat találni a legalább háromszobás kategóriában, tehát önerő is kellhet a terv végrehajtásához. Ha jövőre alacsonyabb lesz az áfa, az is segíthet kicsit, bár van olyan vélemény, hogy a 22 százalékos áfacsökkentés mellett is csak 5-8 százalékkal csökkenhetnek az új lakások árai.

Eddig azokról beszéltünk, akiknek nemigen van pénzük. Jól járhatnak viszont azok is, akiknek van pénzük, van gyerekük (vagy szeretnének hármat), és így állnak neki a lakásvásárlásnak.

Nem biztos, hogy önerőnek számítja be a bank a CSOK-ot

Mint Nagy Ildikó felhívta rá a figyelmet, mielőtt belevágunk a vásárlásba, azt sem árt tisztázni, hogy a bank önerőnek számítja-e be a CSOK-ot, vagy sem, mert ebben eltérő a gyakorlat. Van, ahol egyértelműen önerőnek számít, más bankoknál viszont például a megelőlegező hitelnél, amikor a gyerek(ek) még nincsenek meg, csak „vállalják” őket, nem számítják be önerőként a CSOK-ot, hanem úgy veszik figyelembe, mintha hitel lenne. És a CSOK összegével csökkentik a felveendő hitel összegét.

Tehát ha például van egy 10 millió forintos ingatlan, akkor azt az általános szabályok szerint maximum 8 millió forint hitellel lehet megterhelni, és 2 millió forint önerő kell. Ha valaki meglévő gyermekre kéri a támogatást, akkor az beszámítják az önerőbe, viszont ha vállaltra, akkor egyes bankoknál azt a hitelbe számíthatják be, és a hitelt csökkentik a CSOK-os támogatás összegével. Így ezeknél a bankoknál gond lehet, ha nincs meg a példánkban szereplő esetben a 2 millió forintos önrész pénzben.

Ebből következik, hogy ha valaki pénz és gyerek nélkül (vagy 1-2 gyerekkel és vállalással) vág neki a lakásvásárlásnak, az előbb tudakolja meg a banknál, hogy mire számítson.

Építkezés

Házépítésnél a Péncentrum.hu írása szerint összességében 24 millió forinttal lehetünk beljebb (figyelembe véve a 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást és a kedvezményes kamatozású hitellel nyert összeget) egy átlagos esetben.

Ami nem világos számunkra, hogy ha valaki házat épít és három gyerekkel (vagy vállalással) vág neki, akkor a 10+10 millió forinton kívül kaphatja-e vissza pluszban az áfát. Tehát kérdés, hogy ha mondjuk 25 millió forintba kerül a ház (nettó: 19,685 millió), akkor megkaphatja a 10 millió forint CSOK-ot, meg a 10 millió forint hitelt, és pluszban visszakaphatja még az 5 millió forint áfát is. És az is kérdés volt részünkről, hogy ebben az esetben az áfa összegét beforgathatja-e vajon a hitelébe, hogy azt csökkentse. Nagy Ildikó szerint ezekre a kérdésekre ma még nincs egyértelmű válasz, csak akkor lehet pontosat mondani, ha megjelenik a tervezet.

Azt is hozzátette, amíg a részletek nem jelennek meg, nehéz megmondani, hogy kik azok, akik valóban jobban járnak jövőre, és ők ténylegesen mennyivel járnak jobban, mint a jelenlegi szabályokkal.

A Portfolio.hu azt írta, hogy a részletes szabályok még az év vége előtt kijönnek, és január elsejétől elvileg alkalmazni is kell azokat. Szóval még az idén minden kiderülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik