Pénzügy

Hiába ők a Fidesz kegyeltjei, mégsem nyernek az adóváltozásokkal

2016-ban három változás befolyásolhatja a nettó béreket az idei évhez képest:

Ezek után arra voltunk kíváncsiak, hogy ez a három hatás egyenként és együtt hogyan befolyásolhatja a nettó béreket. Bérkalkulátort ragadtunk hát, és megnéztük, 2015-höz képest mire számíthatunk 2016-ban.

Először azt vizsgáltuk, az adóváltozás hatása mennyire látszik a különböző mértékben megemelt bruttó béreknél. Mint az ábra mutatja, a háromgyerekesek nettója egyáltalán nem változik jövőre kizárólag az szja-csökkentés miatt. (Ezt a grafikon tetején 2015-2016 között váltva láthatja.) Még a legoptimistább, a szakszervezetek által javasolt 9 százalékos emelés esetén sem. (Persze azért azonos bruttó mellett mégis ők vihetik haza a legtöbbet a vizsgált munkavállalók közül.)

Az ok, hogy egy adott bruttónál miért nem változik az szja-csökkenés miatt a háromgyerekesek nettója az, hogy ők mindenképpen kimaxolták már a családi adókedvezményt, így náluk nem jelentkezik az szja-csökkentés hatása. A kétgyermekeseknél viszont akár 6145 forinttal is nőhet a nettó csak az adóváltozás miatt, de ebben közrejátszik az adókedvezmény emelése is, nem csak az szja-csökkentés. A gyermektelenek (ill. az adózásnál gyermekkedvezményt érvényesíteni nem tudók) és az egygyermekesek viszont maximum 1145 forintot nyerhetnek tisztán az szja-csökkentés révén.

Összességében a gyermektelenek és a kétgyermekesek nettója a legoptimistább esetben 11 953 forinttal nőhet (ha bejön a szakszervezetek által javasolt minimálbér-emelés). A két- és háromgyermekesek pedig legjobb esetben 16 953 ill. 16 253 forinttal vihetnek többet haza jövőre.

A bérminimumnál is hasonló a helyzet: a háromgyerekesek nettója pusztán az adóváltozás miatt nem nő, a többieké viszont igen, leginkább a kétgyermekeseké.

Ebben a bérkategóriában legjobb esetben 11 860 forinttal vihetnek haza jövőre a gyermektelenek és az egygyermekesek. A kétgyermekesek 16 860 forintot, a háromgyermekesek pedig 15 760 forintot nyerhetnek nettóban, ha a szakszervezetek 13 százalékos béremelés javaslatát fogadják el a tárgyalásokon.

Átlagbérnél (ami a KSH legfrissebb, január-szeptemberi adatai szerint 243 ezer forint volt) még mindig nem nyernek nettóban semennyit a háromgyerekesek csupán az szja-csökkentéssel.

A legnagyobb bruttó emelés mellett 10 410 és 15 410 forint között nőhet a nettó az átlagbérnél (a kétgyermekesek itt is vezetnek).

Bár a lépték miatt ennél az ábránál nem túl látványos a változás, aki a grafikonban lévő oszlopok tetejére viszi a kurzort, az láthatja, hogy ez már olyan bértartomány, amelynél a háromgyerekesek keresete is emelkedhet jövőre pusztán az adócsökkentés miatt. Mert ekkora bér mellett tőlük is vonnak szja-t, így az szja-csökkentés is meg fog látszani a nettójukon.

A legoptimistább esetben a kétgyermekesek nettója 25 820 forinttal nőhet. A többieknek ennél 5 ezer forinttal kevesebbel kell beérniük.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik