Pénzügy

Visszaélést gyanít a letelepedési kötvényeknél a Jobbik

Kezdeményezi, hogy állítsanak fel egy olyan tíz tagú, paritásos parlamenti bizottságot, amelyik a letelepedési államkötvényekkel "kapcsolatos visszaéléseket" vizsgálja ki - jelentette be a párt frakcióvezető-helyettese pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

Staudt Gábor azt mondta, “úgy hírlik,”, hogy a Fidesz korábbi frakcióvezetőjétől, Rogán Antaltól származik a kötvények kibocsátásának ötlete. Az értékesítéssel a magyar külképviseletek helyett gyakran offshore-gyanús cégeket bíztak meg, amelyeknek az állam diszkontáron adta a kötvényeket. Ha ez nem lenne elég, a közvetítőcégek még kuncsaftonként 45-60 ezer euró körüli jutalékot is beszednek – tette hozzá.

Furcsának nevezte, hogy a monopoljogokkal rendelkező társaságok maguk határozhatják meg, hogy mennyit kérnek, ráadásul ezért cserébe annyit munkát végeznek, hogy a kuncsaftokat továbbítják a külképviseletek felé – mondta.

Miközben a kötvények után a magyar államhoz 205 milliárd forint érkezett be, a sajtóban megjelent becslések alapján ezek a cégek körülbelül 50-60 milliárd forintnyi bevételhez jutottak – emelte ki.

Kivizsgálnák

A Jobbik elképzelése szerint ha a bizottság megkapja a kellő támogatást és el tudja kezdeni a munkáját, akkor választ kell keresnie arra, hogy a gazdaság mennyit profitál az eladásokból. A párt azt is szeretné kivizsgáltatni, hogy miért nem a külképviseleteket bízták meg, a közvetítő vállalkozásoknak pedig felderíthető-e a tulajdonosi háttere. Ha nem, akkor ki kell mondani, hogy ezek offshore cégek – szögezte le.

A testület végül vizsgálná, mi indokolja, hogy a közvetítők maguk határozzák meg a jutalékukat, eddig mennyi volt a bevételük és mennyi pénztől esik el az állam amiatt, hogy nem magyar vállalkozásokat bíztak meg – tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik