pénztárca (Array)
Pénzügy

Százezrek fizetése csúszik országszerte

24.hu
24.hu

2015. 12. 04. 12:12

Az Államkincstár technikai hibára hivatkozva nem tudja időben elutalni a közalkalmazottak november havi bérét. Rendőrök, tanárok, tűzoltók, orvosok, ápolók és még sokan mások nem vagy csak akadozva jutnak a bérükhöz. Az ok az, hogy a Magyar Államkincstár november 6. és 15. között átállt a KIR3 nevű bérszámfejtő rendszerről a KIRA-ra, és az országos átállás nem megy zökkenőmentesen – írta az Index. A rendszeren keresztül 900 ezer ember fizetését utalják.

Meg nem erősített információik szerint január elején pedig több százezren lesznek, akik nem kapják meg a teljes decemberi fizetésüket, mert a rendszer csak a december 25-ig keletkezett béreket fogja bérszámfejteni.

25 éve együtt! Ünnepeljen velünk!

bonbons

Regisztráljon most és ajándék szakmai könyvet nyerhet!

A politikusoknak jutott

De közben a politikusoké már ki lett fizetve. Megdöbbentő, hogy míg Rogán Antal, vagy Habony Árpád fizetése biztosan nem késik, addig a létminimum alatt keresőknek több napot kell várni arra, hogy a tisztes megélhetéshez sem elegendő pénzüket megkaphassák – írta a PM közleményében.

Az Államkincstár tájékoztatta a napokban az érintetteket, hogy a kifizetésekhez szükséges informatikai rendszer meghibásodott. Emiatt nem fogja időben megkapni több százezer közszférában dolgozó a fizetését. Úgy tűnik, az állami intézményeknél lassan állandó lesz a kifizetések késése, hiszen ugyanígy késve utalja ki a béreket a pedagógusoknak a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ is.

A helyzet azért is rendkívül felháborító, mert a politikusok már megkapták a november havi pénzüket. Az informatikai rendszerek úgy tűnik, addig működnek megfelelően, ameddig Rogán Antalnak, Habony Árpádnak vagy Szijjártó Péternek kell utalni, nehogy véletlenül lecsússzanak a legújabb Gucci termékek megszerzésétől.

A PM felszólítja az Orbán-kormányt: tegyen meg mindent, hogy mindenki időben megkapja a bérét.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.