Pénzügy

Tállai emberei beültek a NAV-ba

November eleje óta két új emberrel bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vezetése – írja csütörtöki számában a Figyelő. A lap szerint a hivatalos titulusuk elnöki tanácsadó, de a mandátumuk nem teljesen tiszta a hivatal dolgozói előtt.

Elnöki tanácsadók

Baghyné Szeleczki Zsuzsanna érkezett elsőként, még a hónap elején. A NAV miskolci központú regionális irodájában volt osztályvezető, illetve igazgatósági tag a város vagyonkezelő cégében, a Miskolc Holdingban. Szeleczki az országot járva tájékoztatja a vidéki NAV-irodákat a szervezet előtt álló változásokról.

Utána november közepén foglalt el egy másik megüresedett elnökhelyettesi irodát Marsi Márta, aki a NAV központi hivatalában dolgozott a köz elmúltig, onnan a Belügyminisztérium vízügyi területére ment el dolgozni, hogy most újra visszatérjen az adózáshoz. Tehát két tanácsadó, más értelmezésben két megfigyelő érkezett az adóhivatalhoz.

A Miniszterelnökség blokkolja az átalakítást?

Az átalakítást összefogó adóügyi államtitkár, Tállai András ugyan arról beszélt két hete egy szakmai fórumon, hogy hamarosan bemegy a parlament elé a NAV újjáépítéséről szóló törvénymódosítás, de a javaslat elakadt a kormány előtt. A hivatalos indoklás szerint azért, mert ahhoz még várják a szakmai szervezetek, kamarák véleményét, nem hivatalosan viszont az a hír járja, hogy a Miniszterelnökség blokkolja a módosító útját – derült ki többek között a cikkből.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik