Pénzügy

Rejtélyes közel-keleti milliárdosok veszik az Adidast

Egy milliárdos egyiptomi befektető vásárolja az Adidas részvényeit. Állítólag nagy dobásra készül egy másik milliárdossal – írta a Portfolió.

Tegnap közel 9 százalékot emelkedett az Adidas árfolyama, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy a vállalat a várakozásoknál jóval magasabb árbevételt és profitot ért el a harmadik negyedévben, ráadásul a menedzsment a várakozását is megemelte.

Volt azonban még valami, ami felfelé hajtotta az árfolyamot: az elmúlt hetekben több nagybefektető is elkezdte venni az Adidas részvényeit, őket követve pedig egy érdekes befektető is megjelent.

Ő Egyiptom egyik leggazdagabb embere, az 5,5 milliárd dolláros becsült vagyonnal rendelkező Nassef Sawiris, aki közvetlenül 1,74 százalékos, opciókon keresztül pedig 4,36 százalékos részesedéssel is rendelkezik a sportszergyártóban.

xcvdfgdfg

Érdekes az is, hogy egy másik milliárdos üzletember, a belga Albert Frere több cégén keresztül közel 3 százalékos tulajdonosa az Adidasnak. Frere és Sawiris korábban több nagy üzletet is végrehajtottak közösen, ők voltak azok, akik a 2 nagy cementipari vállalat, a Lafarge és a Holzim összeolvadását szorgalmazták, most mindketten tulajdonosai a közös cégnek, Sawiris pedig a felügyelőbizottságnak is tagja.

Több piaci szereplő most arra számít, hogy a két üzletember az Adidasnál is nagy dobásra készül – írta a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik