Pénzügy

Lelőtték a menedzsert az utcán, mert túl sokat kaszált a tőzsdén

Kinai-rendorok-(210x140).jpg (kína, rendőrök, peking, )
Kinai-rendorok-(210x140).jpg (kína, rendőrök, peking, )

Letartóztatták Kína egyik befektetési nagyágyúját, akit bennfentes kereskedéssel vádolnak a hatóságok. Egy munkatársát pedig lelőtték az utcán menekülés közben – írja a Reuters a Portfolio tudósításában. Az őrizetbevétel része egy már hónapok óta tartó bűnbakkeresésnek, amit a kínai hatóságok a lufi júniusi kipukkadása miatt folytatnak, pletykák szerint már halálos áldozata is van a rendőri intézkedéseknek.

Xu Xiangot, a Zexi Investment vezérigazgatóját azzal vádolják a hatóságok, hogy belső információkat szerzett meg illegálisan a részvénypiacokról, valamint az árakat manipulálta. A guru fedezeti alapja jól teljesített az esések ellenére, ez szúrt szemet a hatóságoknak. Teljesítménye nem egyedi jelenség, másoknak is sikerült megfogniuk a hullámvasút felfelé tartó ágait, ezért valószínű, hogy további letartóztatásokra kell számítani.

A Zexi Investment mellett a Yishidun vagyonkezelő cég két vezetőjét is letartóztatták, akiket azzal vádolnak, hogy piaci manipuláción keresztül körülbelül 2 milliárd jüan nyereségre tettek szert cégükkel. Rajtuk kívül a tengerentúlon is nyomoznak a kínai hatóságok olyan gyanúsítottak ellen, akiket azzal vádolnak, hogy segítették a tőzsdei manipulációval vádolt hedge fundokat. Eddig megerősítetlen pletykák szerint a kínai hatóságok intézkedései halálos áldozatot is követeltek már, egy hedge fund menedzsert lelőhettek a rendőrök, miközben menekülni próbált.

A kínai Shanghai Composite Index egy év alatt 150 százalékot növekedett június közepéig, június 12.-én kipukkadt a lufi és mélyrepülésbe kezdtek az indexek, de még így is 40 százalékkal magasabban van az index, mint tavaly ilyenkor. Az állam közbelépett, hogy megállítsa az esést, felfüggesztette számos részvény kereskedését, korlátozta a tőkeáttét használatát és egyes óriáscégeknek megtiltotta a részvényeik eladását hat hónapig.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik