Pénzügy

Kétszázmilliós körhintacsalás gyanúja a Masterplastnál

epitoipar(210x140).jpg (Array)
epitoipar(210x140).jpg (Array)

A NAV nyomozóinak gyanúja szerint a tőzsdén jegyzett Masterplast Nyrt. egyik leányvállalata 270 millió áfát nem fizetett be. A módszer egyszerű: körbe-körbe adták el ugyanazt a vasárut szlovák és magyar cégeknek. Egy gyanúsított már van, igaz, őt máris bűnszervezetben elkövetett csalással gyanúsítják – írta a vs.hu.

A cég egy magyar tulajdonban lévő regionális multi, fő tevékenységük építőipari szigetelőanyagok gyártása és értékesítése. Tőzsdei cég, a BÉT honlapján olvasható bemutatkozása szerint ma már a világ 13 országában van saját tulajdonú leányvállalata, alkalmazottai száma 614. Tavaly 81,6 millió eurós árbevétel mellett 776 ezer euró adózott nyereséget ért el. Az idei első félévben 37,7 millió euró volt a bevétel, a nyereség 1,7 millió.

Az ügyet a Közép-dunántúli Regionális Bűnügyi Igazgatóság tárta fel. Az ügy pikantériája, hogy a Masterplast Group Nyrt. egyik leányvállalata, a Masterplast Gyártó és Kereskedelmi Kft. volt a lánc egyik tagja.

A NAV október 20-án házkutatást is tartott az egyik érintett cégnél.

A Masterplast környezetéből származó információk szerint az ügynek jelenleg csak egy gyanúsítottja van: a Masterplast Nyrt. alkalmazottja, Sz. G., akit felvásárolóként foglalkoztattak. A NAV őt bűnszervezetben, társtettesként elkövetett, különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetés csalás bűntettével gyanúsítja.

Úgy tudni, a Masterplast meggyanúsított munkatársa, akit előzetes letartóztatásba is helyeztek, nem tett vallomást, a bűncselekmény elkövetését nem ismerte el.

Frissítés, 19:00

Cikkünk megjelenése után megkaptuk a Masterplast közleményét, változtatás nélkül közöljük:

“A MASTERPLAST Nyilvánosan Működő Részvénytársaság (8143 Sárszentmihály, Árpád u. 1/A.; a továbbiakban: „Masterplast”, „Masterplast Nyrt.”) a tőkepiacról szóló 2001. évi CXX. törvény 57. § (2) bekezdése alapján tájékoztatja a tisztelt Befektetőket, hogy 2015. október 22-én az egyes internetes hírportálokon megjelent cikkekben foglalt vádak valótlanok, nyilvánvaló félreértésen alapulnak. A Masterplast vezetése kiemeli: a cégcsoportot mindenkor a prudens és kiemelten jogkövető magatartás jellemzi. A Masterplast eddig is és ezután is minden adatot és információt átadott, átad a NAV részére és bízik benne, hogy a vizsgálat minél hamarabb lezárul és megállapítja a vállalat vétlenségét.

A Masterplast Nyrt. kizárólagos tulajdonában álló leányvállalata, a Masterplast Kft. (a továbbiakban: „Társaság”) vásárolt betonacél terméket 2014. évben egy jelentős magyarországi nagykereskedő cégtől, bruttó értéken (azaz az áfát az eladó cég felé megfizetve). Az árut szlovákiai partner felé alacsony árréssel továbbértékesítette, a vonatkozó számlák, szállítólevelek, egyéb, a valós ügyletet bizonyító okiratok maradéktalanul rendelkezésre állnak. A Társaság semmilyen „láncban” nem vett részt, esetleges – valós vagy vélt – mögöttes ügyletekről nem tudott. Továbbértékesítései egyirányú adásvételi ügyletek voltak, amelyek a normál hazai export ügylet kategóriájába tartoznak.

A Masterplast Nyrt. értetlenül áll az üggyel kapcsolatban megjelentek előtt és igazát a szükséges jogifórumokon bizonyítani fogja. A vállalat hitelességének érdekében a Masterplast a valótlan állításokat visszautasítja valamint a cégcsoport és a befektetői érdekek védelmében a szükséges jogi lépéseket a hatóságokkal együttműködve,az esetleges jogszerűtlenségek feltárását elősegítve megteszi.

Masterplast Nyrt.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik