Pénzügy

Húszezer lakás van már a Nemzeti Eszközkezelőnél

lakás (lakás, ház, cigaretta, )
lakás (lakás, ház, cigaretta, )

Az év első kilenc hónapjában további ötezer ingatlant szerzett meg a Nemzeti Eszközkezelő, ezzel megközelíti a húszezret a szervezethez került lakások, házak száma – írja csütörtöki számában a Magyar Idők.

Számokban

Három évvel ezelőtti indulása óta az adósmentő lehetőség már 110 ezer ember lakhatását garantálta, és a programba bekerült, hitelüket fizetni nem tudó, szociálisan rászoruló banki adósok összesen 160 milliárd forint kötelezettségtől szabadultak meg – olvasható a lapban a cég által közölt információk alapján.

A társaság eddig Borsodban vásárolta meg a legtöbb ingatlant, de Szabolcsban, Hajdú-Biharban és Békésben is az átlagot jóval meghaladó mennyiségben kerültek hozzá lakások – olvasható a lapban. Egy-egy ingatlanért átlagosan 3,7 millió forintot fizettek. Lényeges ugyanakkor, hogy a megvásárolt lakások, házak forgalmi értéke ennél jóval nagyobb, átlagosan 8,1 millió forint.

Az eszközkezelőhöz beérkezett felajánlások száma már a 27 ezret is meghaladta, ám eddig nagyjából 2500 ügyben kellett elutasító döntést hozni. A gondot sok esetben az okozza, hogy a felajánlott ingatlan műszaki állapota nem éri el a megkövetelt szintet. De gyakorta jelent problémát az is, hogy a kérelmező nem igazolja megfelelő módon a lakcímét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik