Pénzügy

Megtakarítás alacsony kamatok mellett? Mindenképpen!

megtakarítás (megtakarítás)
megtakarítás (megtakarítás)
Alacsonyak a kamatok, mondhatni ez van, ebből kell főzni. Megtakarítani viszont muszáj, és szerencsére ebben nem csak az alacsony infláció segít minket. Mindenképpen érdemes figyelni a bankok válaszát a kialakult helyzetre, egyes új termékek megoldást jelenthetnek a gondjainkra.

Autó, lakás, nyugdíjas évek, gyermekünk jövője – ahány ember, annyi cél. A kamatkörnyezet azonban soha nem látott mélységekbe süllyedt, ami sokak kedvét elveheti attól, hogy pénzét egy későbbi jó ügy érdekében valamilyen formában lekösse.

Megtakarítani azonban mégis csak muszáj. Azoknak, akik ugyanígy látják, szerencsére van néhány jó hírünk.

Az egyik, hogy az MNB nemrég kiadott jelentése szerint jóval alacsonyabb lesz az infláció, mint amire pár hónappal korábban számítani lehetett. Ez jó hír ma, mindennapi kiadásaink miatt, de főleg jó hír holnapra, hiszen így megtakarításaink hozamából is jóval kisebb rész tűnik el nyomtalanul, minden erőfeszítésünk ellenére. Azaz: a vártnál magasabb lesz a megtakarításaink infláció feletti hozama, reálkamata.

Természetesen a gyenge infláció egyedül nem oldja meg a gondjainkat, hiszen ha nem jó helyen kötjük le a pénzünket, így is könnyen előfordulhat, hogy negatív hozamunk lesz.

A minimális kamatszint miatt ráadásul muszáj figyelembe vennünk, hogy az alacsony infláció mellett is a pénzromlás emészti fel megtakarításaink hozamának jó részét. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy ez a kamatkörnyezet akár tartósan is fennmaradhat.

Ha valamikor, akkor most nagyon nem mindegy, hogy melyik banknál és milyen formában kötjük le megtakarításainkat. Amit jó szívvel tudunk ajánlani: aki most akar megtakarítani, mindenképpen alaposan nézzen körül a bankok új termékei között, hiszen jó eséllyel talál közöttük olyanokat, amelyek a mostani időszakban is biztos hozamot ígérnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik