Pénzügy

Nem érte váratlanul a Docler cégcsoportot a korábbi ügyvezető feljelentése

gattyán György (gattyán györgy)
gattyán György (gattyán györgy)

A Docler cégcsoportot nem érte meglepetésként Magyari Tamás korábbi ügyvezető feljelentése – írta a cégcsoport sajtóközleménye.

Mint arról beszámoltunk, pénzmosás miatt feljelentette Gattyán Györgyöt az Interpolnál üzlettársa. A hírt a Magyar Nemzet írta meg szombaton. Magyari Tamás szerint, aki az Il Bacio Kft. ügyvezetője és a már bezárt luxusáruházat működtető cég kisebbségi tulajdonosa, azt mondta: a vállalkozásból különös körülmények közt tűntek el pénzek.

A Docler visszautasítja a vádakat. Azt írják:

Az áruházat mindvégig veszteségesen működtető, az il Bacionak egy forint anyagi hozzájárulást nem adó Magyari Tamás hónapok óta többszázmillió forintot követel a cégcsoport tulajdonosától. Magyari Tamás írásban többször kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem kapja meg az általa meghatározott összeget, nemzetközi fórumokhoz fordul.

A Docler cégcsoport nem kíván belemenni a személyeskedő vitába és a megfélemlítésnek sem ad teret. A hazai és a nemzetközi törvényeket szem előtt tartva, mindenben segíti az esetleges eljárást.

Az Il Bacio di Stile működése során semmilyen elmarasztalást nem kapott. Magyari Tamás az áruházat érintő valamennyi taggyűlésen jelen volt, így minden szükséges információt megkapott a többségi tulajdonostól – írják.

Nemes Tamás a cégcsoport Kommunikációs és CSR vezetője hozátette: a Docler csoport értetlenül áll azon felvetés előtt is, amely szerint egy többmilliárdos veszteséget felhalmozó áruház nyári kiárusítása utáni bevételből, miként tarthat igényt Magyari Tamás bizonyos összegekre, juttatásokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik