Pénzügy

Az MNB szigorítja a banki működést

Az önfinanszírozási program hatékonyságának növelése érdekében a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa (MT) a kötelező tartalékrendszer átalakításáról döntött. A jelenleg hatályos, válaszható tartalékrátás rendszert 2015. december 1-jétől fix, minden bankra egységesen érvényes, 2 százalékos tartalékráta váltja fel – közölte a jegybank az MTI-vel kedden.

Emlékeztetőül

Az MNB 2014 áprilisában meghirdette, majd 2015 júniusában meghosszabbította önfinanszírozási programját azzal a céllal, hogy a bankok állampapír-állományának növelésével egészségesebbé váljon a magyar adósságszerkezet és csökkenjen az ország külső sérülékenysége. A program eddigi lépései sikeresek voltak, a bankok az elmúlt év elejéhez képest 1800 milliárd forinttal növelték állampapír-állományukat, amihez több mint 1000 milliárd forintban vették igénybe az MNB feltételes kamatcsereeszközét.

A jegybankban az úgynevezett sterilizációs eszköztár átalakítása 2015. szeptember 23-án kezdődött el, valamint  az új irányadó három hónapos jegybanki betét bevezetése, illetve a likviditásra vonatkozó, úgynevezett LCR-szabályozás hatályba lépése és folyamatos szigorodása miatt a bankok alkalmazkodása a továbbiakban is intenzív maradhat.

Mi változik?

A közlemény szerint a 2010-ben bevezetett választható tartalékrátás rendszer lehetővé teszi, hogy a bankok maguk döntsék el, hogy milyen 2 és 5 százalék közötti tartalékráta mellett működnek. Mivel a tartalékszámla likviditási tulajdonságai kedvezőek, így a maximális 5 százalék alatti rátát választó bankoknak a jelenlegi rendszer lehetőséget jelent arra, hogy ne az állampapírpiacon, hanem egy jegybanki eszközön keresztül alkalmazkodjanak a szigorúbb likviditási előírásokhoz. Ez azonban ellentétes az önfinanszírozási program céljaival – közölte a jegybank.

Az MT ebből adódóan és az önfinanszírozási program hatékonyságának növelése érdekében úgy döntött, hogy a jelenleg hatályos, válaszható tartalékrátás rendszert 2015. december 1-jétől fix, minden bankra egységesen érvényes, 2 százalékos tartalékráta váltja fel. A tartalékolás egyéb paraméterei – mint a tartalékalap, a tartalékperiódus vagy a tartalékra fizetett kamat – továbbra is változatlan marad.

A jegybanki közlemény kitér arra: a választható rátás magyar rendszer az Európai Unióban példa nélküli, a fix tartalékráta pedig egyértelmű közeledést jelent mind a nem eurózónás európai uniós jegybankok, mind pedig az Európai Központi Bank gyakorlatához. Az MT keddi döntését követően az MNB kezdeményezi az EKB-nál a szükséges véleményeztetési eljárás elindítását – olvasható a jegybank közleményében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik