Pénzügy

A plazmatévé lehet az új VW-botrány

Samsung okostévé (samsung, okostévé, tévé, )
Samsung okostévé (samsung, okostévé, tévé, )

Az EU Bizottság várhatóan vizsgálatot indít a Samsung plazmatévéi ellen, miután egy laboratóriumi vizsgálat kiderítette, hogy a cég ugyanúgy csalhatott az európai energiateszteken, mint a VW az emissziós botrányban- írta a Guardian.

A lap megkereste a Bizottságot, ahol nem nevesítették a Samsungot, csak annyit mondtak, hogy minden olyan cég ellen vizsgálatot indítanak, amellyel szemben felmerül a legkisebb gyanú is, hogy manipulálhatták a teszteredményeket.

A Samsung határozottan cáfolta, hogy a tévéi több áramot fogyasztanának a valóságban, mint a teszteken, és nem is manipulálták az adatokat semmilyen módon.

A Samsung tévékben nincs olyan szoftver, amely működésbe lépne, ha érzékeli, hogy tesztelik a készüléket, és ami visszafogná az áramfogyasztást – mondta a cég szóvivője.

Az ügyet az EU által fenntartott laboratórium, a ComplianTV derítette fel még februárban. Ők szintén nem nevesítették a Samsungot, csak annyit írtak, hogy egyes gyártók gamer tévéi, illetve plazmatévéi sokkal több áramot fogyasztanak, mint a hivatalos teszteredményeken, amivel ezeket a tévéket eladják.

A televíziók egy háztartás energiaszükségletének nagyjából 10 százalékát teszik ki, így több ember pénztárcáját érintheti az ügy (már ha bebizonyosodik, hogy csaltak a tévégyártók) mint a VW-botrány esetében.

Időközben a hazai Samsung gyár is cáfolta, hogy a termékeiket manipulálták. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott közleményükben azt írják, hogy:

Határozottan visszautasítjuk azokat a vádakat, amelyek szerint TV beállításaink egyikét úgy alakítottuk volna ki, hogy az a hatósági laboratóriumi tesztek során megtévesztő eredményeket adjon az eszköz energiafogyasztásáról.

Azt írják, a vitatott Motion lighting nem egy olyan beállítás, amely csak a minőségellenőrző tesztek során kapcsol be, hanem éppen ellenkezőleg. Olyan alapbeállítás, amely mind laboratóriumi, mind pedig otthoni körülmények között működik, a TV üzembe helyezésével automatikusan bekapcsol, és mindaddig bekapcsolva marad, amíg a vásárló a Standard módban kívánja használni a készüléket – írták.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik