Pénzügy

A kutyát sem érdekli a magáncsőd

Noha a Magyar Nemzeti Bank és a bankszövetség több tízezerre becsülte azoknak az adósoknak a számát, akiknek mentőöv lehetne a szeptember elsején életbe lépett magáncsőd intézménye, eddig egyetlenegy adós sem kezdeményezett eljárást – értesült a Magyar Nemzet.
A csődvédelemmel járó magáncsődeljárásra tényleges kezdeményezés a mai napig még nem érkezett – közölte a lap kérdésére az Igazságügyi Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint a kormányhivataloknál felállított területi csődvédelmi szolgálatoknál eddig csupán alig ötszáz érdeklődőnek adtak felvilágosítást, de egyelőre senki nem jelentkezett. De minimális az érdeklődés a program iránt a nagybankoknál is.
Ami nem csoda, ha azt nézzük, hogy kiadós nyomorgást hozhat a bajban lévőknek, ha becsődölnek.
A Magyar Nemzet híre olyan szempontból is érdekes, hogy az Origo éppen egy hete számolt be arról, miszerint a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, Rétvári Bence azt mondta, nagy az érdeklődés a családi csőd iránt. És a lap szerint az első családi csődvédelmi eljárás Csongrádban indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik