Pénzügy

Óriási az érdeklődés a CSOK-ra

csok (Array)
csok (Array)

Az FHB-nál már több mint 40 ezren kérdezősködtek az új szocpolról, közülük 1500 ügyfél már időpontot is egyeztetett.

Már több mint 40 ezren érdeklődtek a korábbi szocpolt felváltó családi otthonteremtési kedvezmény (csok) iránt és 1500 ügyfél már időpontot is egyeztetett az FHB valamelyik bankfiókjánál – közölte szerdán az FHB Bank az MTI-vel.

A csok július 1-jétől indul, a vissza nem térítendő állami támogatást új lakás vásárlására, építésére, valamint használt lakás vásárlására és bővítésére is lehet kérni – olvasható a közleményben.

Az otthonteremtési kedvezmény a meglévő vagy vállalt gyermekek száma, a lakás alapterülete és energetikai besorolása alapján 500 ezertől 3,25 millió forintig terjedő összeg lehet.

A közlemény idézi Tokodi Gábort, az FHB Bank vezérigazgató-helyettesét, aki szerint a 25-35 év közötti lakásvásárlók körében lesz a legnépszerűbb ez a támogatási forma. Számítanak az első saját lakásukat vásárlókra és a családi helyzetüket lakás vásárlásával, bővítésével most megoldó ügyfelekre is – tette hozzá.

Tokodi Gábor a közleményben azt is kifejtette, hogy az FHB Banknál sokan érdeklődnek a nagyobb városok mellett vidéki, kisebb településekről is a csok iránt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik