Pénzügy

A baumagosok az államot hibáztatják, ezért beperlik

birosag(210x140).jpg (Array)
birosag(210x140).jpg (Array)

Úgy gondolják, hogy ha a felügyeleti szervek tették volna a dolgukat, meg lehetett volna akadályozni, hogy tízmilliárdos kár legyen.

Megelégelte a várakozást a Baumag-károsultak egy csoportja, s pert szeretne indítani a magyar állam ellen. A perre készülők képviselője a Magyar Nemzetnek azt mondta: amikor a Quaestor-botrányban károsultak helyzetének rendezését eldöntötte a kormány, először ők is megörültek, hiszen a Baumag-ügy kísértetiesen hasonlít a mintegy 210 milliárd forintos kárt okozó brókerbotrányra. De mint kiderült, korai volt az örömük, mert őket nem szándékozik megmenteni az állam.

Mint ismert, a Baumag újsághirdetéseken keresztül kiemelkedően magas hozamot ígért anno (1995-től kezdve) a befektetni vágyóknak. Ám valódi tevékenység nem volt mögöttük, az egész rendszer arra épült, hogy a korábbi befektetőket a rendszerbe újonnan belépők pénzéből fizetik ki. Tulajdonképpen fiktív üzletrészeket „értékesített” a Baumag. Ezzel több tíz milliárd forint kár érte a szövetkezet mintegy 13 ezer befektetőjét. Szóval tényleg tisztára úgy „működtek”, mint a Quaestor, ám nekik nincs állami kárpótlás.

A pert kezdeményező csoport úgy gondolja, ha szakszerűen és időben tették volna a dolgukat a felügyeleti szervek, idejekorán meg lehetett volna akadályozni a fiktív üzletrészek „értékesítését”, s jelentősen csökkenhetett volna a kár mértéke. Ezért szeretnék az államot perelni.

Ha részletesebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik