Pénzügy

Telefonos díjemelés – ha nem fogadjuk el, nem érvényesíthetik

mobiltelefon(960x640)(1).jpg (Array)
mobiltelefon(960x640)(1).jpg (Array)

Hatósági szerződést kötött az NMHH a Telenorral és a Magyar Telekommal. Ennek lényege, hogy a szolgáltatók a díjak július elsejétől tervezett módosításánál hogyan biztosítják az előfizetői jogok érvényesülését - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteken az MTI-vel.

Első körben

Az NMHH felidézte, hogy az előfizetői jogok érvényesülése, valamint a jogszabályi előírásoknak való teljes körű megfelelés érdekében hatósági eljárás keretében vizsgálta a Magyar Telekom és a Telenor július 1-jei hatállyal bevezetni kívánt, a lakossági mobilszolgáltatások díjait érintő kétoldalú szerződésmódosításait.

A Magyar Telekom a hatósági szerződés kapcsán megerősítette, hogy a szolgáltató számára kiemelten fontos az előfizetői érdekek védelme, ezért az eljárás során mindvégig együttműködött a hatósággal. Ennek eredményeként a hatósági elvárásoknak megfelelően módosította és kiegészítette a 2015 májusában az előfizetőknek eljuttatott, 2015. július 1-jén hatályba léptetni kívánt kétoldalú szerződésmódosítási ajánlatára vonatkozó előfizetői tájékoztatást.

A szolgáltató vállalta, hogy a teljes körű tájékoztatás érdekében a szerződésmódosítási ajánlatról szóló közleményét kiegészíti és előfizetői figyelmét újabb értesítéssel hívja fel a módosítással kapcsolatos jogaikra, így arra, hogy amennyiben az előfizetők a kétoldalú szerződésmódosításra vonatkozó szolgáltatói ajánlatra az ajánlat kézhezvételét követően 15 napon belül úgy nyilatkoznak, hogy azt nem fogadják el, az előfizetői szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak. Az értesítést a számlás (postpaid) előfizetők a 2015. július 1-je után kézhez vett első számlájukon találják meg, míg a Domino (prepaid) előfizetők SMS-ben kapják meg, a kiegészítő tájékoztatás pedig a szolgáltató honlapján érhető el.

A módosítás elutasítását az erre nyitva álló időszakban jelző előfizetők a szolgáltatásokat továbbra is a korábbi feltételekkel vehetik igénybe.

A kiegészítő tájékoztatás nem vonatkozik azokra az előfizetőkre, akik egyedi előfizetői szerződésüket 2015. május 1-jét követően, már a szolgáltató által közzétett új díjtételek elfogadásával kötötték meg – közölte a cég.
A hatóság folyamatosan ellenőrizni fogja a hatósági szerződés teljesítését, a szolgáltató pedig vállalja, hogy ezzel kapcsolatban tájékoztatja a hatóságot.

A Telenor is azt közölte, hogy a szerződés értelmében személyre szabott tájékoztatást ad ügyfelei számára a lakossági mobilszolgáltatások díjait érintő kétoldalú szerződésmódosítás-változásokról. Ennek megfelelően a szolgáltató június 24-től SMS üzeneteket küldött az érintett előfizetőinek, melyek kiegészítik a korábbi tájékoztatást. Az SMS-ekben szereplő linken keresztül az előfizető személyre szabott információt ér el a saját díjszabásáról és annak várható módosításáról.

A tájékoztatás szerint az előfizetők a módosítással kapcsolatos döntésüket a Telenor bármely ügyfélszolgálati csatornáján jelezhetik, és ennek függvényében lép vagy nem lép hatályba a díjváltozás számukra július 1-jével.
A hatóság pedig folyamatosan ellenőrizni fogja a hatósági szerződés teljesítését, és kiemelt figyelemmel kíséri a módosítással kapcsolatban beérkező előfizetői panaszok alakulását.

Az NMHH üdvözli és fontos lépésnek tartja a szerződés megkötését, ezzel ugyanis lehetővé vált az eljárás gyors és eredményes lezárása, ami az érintett nagyszámú előfizető érdekét is szolgálja – áll a közleményben. Hangsúlyozza a hatóság ugyanakkor, hogy a piaci szereplőktől továbbra is elvárja a jogszabályi előírások teljes körű tiszteletben tartását és a jövőben is határozottan fel fog lépni ezek védelmében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik