Pénzügy

Hónapról hónapra élnek a magánnyugdíjpénztárak

pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (Array)
pénz, forint, euro, frank, deviza, pénzügy, gazdaság (Array)

Folyamatos a bizonytalanság két magánnyugdíjpénztárnál: ahol havonta fizet a tagság, folyamatosan lehet szurkolni, meglesz-e a 70 százalékos arány.

A nem fizetőket hiába kérik a pénztárak, nem akarnak visszalépni az egypilléres rendszerbe, írja a Világgazdaság. Április végén még úgy volt, mind a négy pénztár teljesítette a szükséges szintet, az MKB és a Szövetség tagjai azonban a jelek szerint nem egy összegben fizették be az éves tagdíjat, hanem havonta utalgatják, így ezen a héten is lehet szurkolni, sikerül-e megfelelő arányban mozgósítani őket. Az MKB múlt pénteken 66,3 százalékon állt, a Szövetség május 18-án 63 százaléknál tartott.

A másik két kasszánál nem kell folyamatosan figyelni a százalékokat. A Horizont és a Budapest ugyanis azt kérte a tagjaitól, hogy az éves tagdíjat előre, egy összegben fizessék be, és február második felére el is érték a 70 százalékos tagdíjfizetési rátát erre az évre. Jelenleg egyébként a Horizont már 82, a Budapest pedig 81 százaléknál tart.

Ahhoz képest viszont, hogy a megmaradt 60 ezres tagság több mint ötöde nem hajlandó tagdíjat fizetni, a tb-be visszalépők aránya elenyésző. Az első negyedévben csak 668-cal csökkent a nyugdíjpénztárak taglétszáma, és a kasszák 568 millió forintot utaltak át a tb-be – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik