Pénzügy

Százezer dollárt hagyott kedvenc pincérnőire

etterem(960x640).jpg (Array)
etterem(960x640).jpg (Array)

Posztumusz borravaló: egy tehetős New York-i műgyűjtő volt ennyire gáláns. Szinte második otthona volt az étterem.

Százezer dollárt (27 millió forintot) hagyott két kedvenc felszolgálónőjére egy tehetős New York-i  műgyűjtő, aki ötven éven át járt ugyanabba az étterembe.

“Mindig legalább 20 százaléknyi borravalót adott és még csak rá sem nézett a számlára” – mesélték a szerencsések, akik posztumusz 50-50 ezer dolláros borravalóban részesültek.

Szinte második otthona volt az étterem

A milliomos Robert Ellsworth a 960 Fifth Avenue egy húszszobás lakosztályában lakott. Élete utolsó ötven évében az otthonától 15 háztömbnyire fekvő Donohue étterembe járt, néha naponta két étkezést is ott költött el. Szinte második otthona volt 2014 augusztusában, 85 éves korában bekövetkezett halála előtt.

Maureen Donohue-Peters, az étterem alapítójának lánya, aki egész életében a családi étteremben dolgozott, ugyancsak meglepődött azon, hogy Ellsworth végrendeletében megemlékezett róla és unokahúgáról, Maureen Barrie-ről. A férfi legkedvesebb felszolgálónőiként emlegette őket, bár vezetéknevüket nem is ismerte.

Másokkal sem szűkmarkú

“Ellsworth több volt egy egyszerű vendégnél” – mesélte Donohue-Peters. “Csodálatos ember és kedves barát volt” – fűzte hozzá unokahúga.
Ellsworth a háztartását vezető személyzettel és más barátaival sem volt szűkmarkú: rájuk is százezer dollárt hagyott – írta a bussinessinsider.com.
A műgyűjtő 1986-ban 22 millió dollárra becsült értékben 480 ázsiai festményt adományozott a New York-i Metropolitan Múzeumnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik