Pénzügy

Párnaciha helyett: érdemes most lakásba tenni a pénzt

lakasvasarlas(210x140).jpg (lakásvásárlás)
lakasvasarlas(210x140).jpg (lakásvásárlás)

A jelenlegi piaci környezetben jó üzlet lehet lakásba fektetni, két szempontból is: a lakáskiadás mellett az ingatlan várható felértékelődése is hozhat a konyhára.

A kiadási célú lakásvásárlással 6,4-7,4 százalékos hozamot lehet elérni, mely két tényezőből áll, a lakás bérbe adásával 3,4-4,4 százalékos hozam nyerhető, míg a jövőbeli lakás felértékelődésnek köszönhetően további 3 százalékos hozamra lehet számítani-foglalta össze Budai Ákos, a Lakás 2015 Kiállítás és Vásár szakértője.

A panelek ára már-már az egekben

A brókerbotrány is hatással volt a lakáspiacra

A 2008-ban kirobbant válság hatására a lakásárak jelentősen estek 2014-ig, miközben a bérleti díjak emelkedtek, ami kedvező helyzetbe hozta a kiadási célú lakásvásárlókat. A jegybanki alapkamat lecsökkenésével párhuzamosan a befektetők nagy számban kerestek pénzük kamatoztatására alternatív lehetőségeket. A tavalyi évtől kezdődően sokan ismét felfedezték maguknak a lakáspiacot, és ma is nagyon jelentős a lakásvásárlók körében a befektetők aránya.

Az élénkülés irányába hatott, hogy a lakásárak növekedésnek indultak, az elmúlt pár hónapban pedig kiderült, a piac nem fordul vissza, valóban a felívelés időszakába léptünk. De szintén a befektetési célú lakásvásárlások malmára hajtja a vizet, hogy az elmúlt időszakban kirobbant brókerbotrányok sokak kedvét elvették a pénzügyi termékek vásárlásától.

Mennyit lehet nyerni?

Bár a lakáspiacon valóban jó befektetési lehetőségek adódhatnak, hibás azt gondolni, hogy pusztán a bérleti díj lakásárral történő leosztásával kapott hozamokat nyerhetünk – állítja Budai. A kalkulációnál figyelembe kell venni, hogy a lakás vételhez illetékfizetési kötelezettség is tartozik, ami 4 százalék, illetve az egyéb adminisztrációs költségek – mint például az ügyvédi díj – szintén elérhetik az vételár 1 százalékát.

Ezek mellett minimális felújítási költséggel is számolni kell, amire a vételár 5 százalékos nagysága kalkulálható költségként. Amennyiben a lakáskiadás ügynök segítségével történik, a jutaléka 2 havi bérleti díj is lehet, de a saját bérbeadás esetén is számolni kell azzal, hogy az év nem minden hónapjára lehet bérlőt találni, ezért a számítások során 10 hónapos bérbeadási időszaknál többel nem érdemes kalkulálni. Fontos tényező, hogy a lakás bérbeadásból származó jövedelem után személyi jövedelemadót kell fizetni, amelynek mértéke 16 százalék.

Mindezen tényezőket figyelembe véve a számításaik szerint a bérleti díj jövedelemből keletkező hozam 3,4 és 4,4 százalék között lehet, amihez hozzáadódik a lakások várható 3 százalékos éves felértékelődése. Így éves szinten a kiadási célú lakásvásárlással összességében 6,4 és 7,4 százalék közötti hozamok érhetőek el – állapítja meg Budai Ákos.

Figyeljünk azért a kockázatokra

A bérbeadási célú lakásvásárlásnál nem szabad azonban elfelejteni, hogy a befektetés tárgya, az ingatlan egy jóval kevésbé likvid eszköz, mint mondjuk a bankbetét, vagy a pénzügyi termékek, az értékesítés több hónapot is igénybe vehet. Szintén a mérlegelendő szempontok közé tartozik, hogy a kiadási célú lakásvásárlás nem tartozik a teljesen kockázatmentes befektetések közé, kulcsfontosságú a megfelelő bérlő megtalálása. Ráadásul egyelőre a jogi környezet sok esetben nagyobb védelmet nyújt a bérlőknek, mint az eladók számára.

A szakértő szerint az ebből fakadó kockázatokat némileg csökkentheti, ha a bérbeadás megfelelően szabályozott jogi keretek között történik, és a tulajdonos bejelenti a lakásbérbeadásból származó jövedelmét. Ez utóbbi annál is inkább indokolt, mivel komoly szankciókra számíthatnak az adóhatóságtól az ezt elmulasztók, az ellenőrzéshez pedig elég akár egy-két elégedetlen szomszéd bejelentése.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik