Pénzügy

ÉSZT: a kormány kérje el Vargától a fizetésemelésre valót

dolgozo-no(210x140).jpg (nő, dolgozó nő, iroda, iroda, irodai munka, )
dolgozo-no(210x140).jpg (nő, dolgozó nő, iroda, iroda, irodai munka, )

Elvileg megvan a fedezet a közszféra fizetésemelésére, a közigazgatásban dolgozók egy részének jövőre már ígértek is fizetésemelést, de a közalkalmazottaknak egyelőre nem.

Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter április 16-án nagy bejelentést tett – emlékeztetett az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörülés (ÉSZT). A közigazgatásban dolgozó, 27 ezer, a létminimum környékén vagy az alatt kereső köztisztviselő számára 2016. júliusától 30-50 százalékos illetményemelést ígért, mondván, „Varga Mihálynál van pénz”.
A szakszervezet bizakodva fogadja ezt az ígéretet. Azonban szerintük ez nem elég!

Utoljára 7 éve volt béremelés

Arra is emlékeztettek ugyanis, hogy a közszférában már 7 éve (!) nem volt béremelés. Ágazati béralkuk ugyan kötettek, de ezek hatása nem volt szerintük számottevő!

Miközben a közszféra dolgozói között aggasztó méreteket ölt a dolgozói szegénység, a kormány még csak nem is ígér 2017. előtt illetményemelést a közalkalmazottak részére! Majd csak a 2018-as választások előtt lesz időszerű a kérdés a kormányzat szerint! Pedig Lázár szavai szerint Varga Mihálynál van pénz!

Összecsúszott bértábla

A szakszervezet arra is felhívta a figyelmet, hogy a közalkalmazotti bértábla a minimálbér és a bérminimum folyamatos emelésével ezalatt a 7 év alatt „összecsúszott”!

Ez azt jelenti, hogy a frissen belépő 8 általánossal rendelkező közalkalmazottól nem, vagy csak néhány ezer forinttal keres többet a 10-15 éve ott dolgozó, középfokú végzettséggel rendelkező kolléga.

Ezért a szakszervezet szerint sem a köztisztviselőknél, sem a közalkalmazottaknál nem késlekedhet a kormány az illetmények emelésével. Vagyis már az idén meg kell tenni az első lépéseket!

Lázár János jól látja!

Az államreform sikere valóban azoktól a keményen dolgozó köztisztviselőktől függ, akiknek most béremelést ígért Lázás János – tette hozzó az ÉSZT.

Az ország működőképessége pedig azoktól a közalkalmazottaktól is függ, akik jelenleg szó szerint éheznek és nyomorognak! Azoktól, akiknek gondot jelent, hogy a hónap végén enni adjanak a gyermekeiknek, ha befizetik a csekkjeiket hó elején!

Az ÉSZT követeli, hogy a kormány kérje el Varga Mihálytól azt a pénzt, és adja oda azoknak, akiknek a munkája nélkül összeomlana Magyarország!

Nem lehet tovább halogatni

Az ÉSZT úgy látja, hogy a teljes közszférára vonatkozó béremelést nem lehet tovább halogatni, és meg kell szüntetni azt a megalázó helyzetet, hogy „összecsúszott” az illetménytábla, amit a minimálbér emelése eredményezett. Ezért kérnek minden, a közszférában dolgozó kapjon a tisztességes munkájáért tisztességes bért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik