Pénzügy

Óriásit kaszált Hajdú Péter és milliárdos cégbirodalma

hajdú péter (hajdú)
hajdú péter (hajdú)

A tévés műsorvezető-producer nagyon sikeres három évet tudhat maga mögött. Van étterme, pizzériája, érdekelt a szépségiparban, az ingatlanpiacon, a mobilfejlesztésben és a fesztiválszervezésben.

Hajdú 2010-ben szerződött a Story Tv-től a TV2-höz Esti Frizbi című show-jának gyártására, kezdetben heti rendszerességgel jelentkezett a műsor. A cég más műsorok gyártásában is részt vesz. Hajdú Péter műsora a Frizbi, de 2015-ben már az Aktívot is ő gyártja a TV2-n. Pontosabban a cége, a Frizbi Entertainment (FE) Kft.

Frizbi: 1 milliárdos bevétel

A film-, videó- és televíziós műsorgyártással foglalkozó FE 2011-ben még nettó 560 milliós bevételt ért el, amit 2012-re 762 millióra, majd 2013-ra 1 milliárd 60 ezer forintra növelt. Eredménye mindhárom évben pozitívumot mutatott, 2013-ban 12,9 millió forintot, amit nem vettek ki a cégből, az eredménytartalékba helyeztek. A nyilvános cégadatok szerint tavaly 15 főt foglalkoztattak.

Az FE kiadásai számosak, a cég magas költségen üzemel. Az anyagjellegű ráfordításaik tavaly meghaladták az 1 milliárd forintot, a személyi kiadások pedig a 15 milliót. A tartozásai is megugrottak, a 2012-es 208 milliós kötelezettségállománya 2013-ra 420 millióra duzzadt. Ezek többsége szállítói, illetve járuléktartozásból áll.

Hajdú több lábon áll

„Nem panaszkodhatom, sok lábon állok. A cégem ügynökségként is működik, fő bevételünket ebből nyerjük. Aztán itt van az éttermünk és a Magyarország Szépe Kft., ahol Kulcsár Edinával világraszóló sikert értünk el. Vannak befektetéseim, a miskolci sörfesztivált is csinálom, és itt a tévéműsorom, a Frizbi is. A magánvagyoni helyzetemről nem szívesen beszélek. A cégem mérlegadatai nyilvánosak, az interneten megtekinthetők. Tavaly a cégnek egymilliárd forint volt a nettó árbevétele, és ez idén is meglesz” – nyilatkozta idén januárban Hajdú a Borsnak.

Szépségverseny

Hajdú még három cégben érdekelt. Tavaly májusban az FE megvásárolta a Magyarország Szépe Kft. többségi tulajdonrészét, amely többek között a Miss World szépségverseny magyarországi licenctulajdonosa. Az FE gyártotta az elmúlt években is a TV2 szépségverseny műsorát, most tulajdonosként is beszálltak szervezésbe is. A cég ügyvezetője és egyik tulajdonosa Hajdú felesége, Sarka Katalin lett.

Hajdúék papíron három éve veszteséges társaságot vettek, amely a saját tőkéjét is elvesztette, 2012-es mérlege szerint 8 milliós veszteséggel, 53 milliós tartozással zárta az évet, a saját tőkéje 33 milliós mínuszt mutatott. Ezen 2013-ra sem sikerült lényegesen javítani. Bár a mérlege 4,4 millióval több lett, így is 3,6 milliós mínuszban vannak, a tartozása majdnem 2 millióval lett több, és a vészes alultőkésítettség sem javult (a cég saját tőkéje -36,762 millió forint). Vélhetően ez 2014-ben megváltozhatott, de beszámoló híján erről nincsenek információink.

 Fotó: MTI/Földi Imre

Miskolci sörfesztivál

Hajdú Péter ügyvezetője és másodmagával tulajdonosa a 2012 júniusában bejegyzett Septemberfest Kft.-nek, amely azóta szervezi a miskolci népkerti sörfesztivált. A cég beszámolója szerint különféle szervezeteknek végez szolgáltatásokat megrendelésre vagy szerződés alapján.

Érdekesség, hogy a Septemberfestből Hajdú korábbi tulajdonostársai ifj. Barabás Ernő és Barabás Zsolt 2013 júliusában kiszálltak. A Barabás testvéreké a néhány év alatt Magyarország piacvezető energiaital gyártójává nőtt Hell Energy Kft.

2012-ben tevékenységének első évében a vállalkozás a 76,2 milliós nettó árbevétel mellett veszteségesen működött, 26,7 milliós mínusszal zárta az évet. 2013-ban a mínusz eltűnt, 69 milliós árbevétel mellett szerény 6,8 adózott eredményt produkáltak.

Étterem és pizzéria

Hajdúéknak van egy családi étterme is Törökbálinton (Like Bisztró), és mellette egy pizzériájuk is. Az étteremben az előételek 1000-1500, a főételek 2500-3000, desszertek 900 forint körül kaphatóak. A pizzériában átlagosan 1300 forintba kerülnek az ételek. Arról nincs információnk, hogy milyen cég áll mögötte, és ennek van-e köze Hajdúékhoz.

Mobilfejlesztés

Hajdú 2013 végén alapított egy új társaságot, a DNH Invest vagyonkezelőt, amely fő tevékenységként saját tulajdonú ingatlan bérbeadásával foglalkozik. Tulajdonosai az FE, Hajdú Péter és felesége Sarka Kata, ügyvezetője Hajdú Péter. A cégnek 2013-ban 122 milliós saját tőkéje volt, és 120 millió forintos befektetési eszközzel bírt.

Ez a cég, a DNH 2014 szeptembere óta kisebbségi tulajdonosa egy Charge Point Kft. nevű társaságnak, amely szoftverkiadással, mobilfejlesztéssel foglalkozik. A cég ügyvezetője-tulajdonosa Jánosi Krisztián a Hír24-nek elmondta: a Charge egy projektcég, amely újfajta mobiltöltők fejlesztésével foglalkozik, de jelenleg nem aktív, és nem is terveznek további együttműködést Hajdúékkal. „Péter egy szórakozóhelyen találkozott a szolgáltatásunkkal, amelyben fantáziát látott, de csak papíron szállt be a fejlesztőcégbe, anyagilag nem” – mondta Jánosi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik