Pénzügy

Bezárt a Quaestor Báthory utcai irodája

Quaestor(960x640).jpg (quaestor, )
Quaestor(960x640).jpg (quaestor, )

A károsultak hivatalos oldalára kitett fotóról derül ki, hogy az ügyfelek immár hiába mennek ide. A cégnél érdeklődtünk (volna), miért pont most.

A Quaestor-károsultak hivatalos Facebook-oldalára került fel a következő fotó:

A közzétevő annyit írt a kép alá: “Hupsz ! Adatot jöttem egyeztetni és zárva a Báthory utcai iroda! Mert még semmit nem kaptunk eddig. Akkor most hová is szaladjunk?” Egy hozzászóló szerint egyébként az Astóriánál is ugyanaz a helyzet, mint a Báthory utcában.

Kíváncsiak voltunk, vajon mi a konkrét oka annak, hogy pont hétfőtől szüneteltetik a személyes ügyfélszolgálati tevékenységet ebben az irodában, ezért telefonon hívtuk a céget. A telefonban egy recsegő géphang darálta el többek között azt, hogy a megnövekedett érdeklődés miatt túlterhelt a vonal. Az ügyfeleknek pedig inkább azt javasolta, hogy a cég weboldaláról tájékozódjanak, mert ott minden fontos információ fent van. És jelezték, annál többet telefonon sem tudnak mondani.

A cég weboldalán azonban nem találtuk nyomát annak, hogy a Báthory utcában hétfőtől szünetel a személyes ügyfélszolgálati tevékenység. Így a magyarázatra sem bukkantunk rá.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik