Pénzügy

6-8 évig büntetik a pénzügyi cégeket

Quaestor(960x640).jpg (quaestor, )
Quaestor(960x640).jpg (quaestor, )

Az eddiginél jóval többet kell befizetniük a brókerügyekben vétlen pénzügyi cégeknek a védelmi alapokba, és ráadásul hosszú éveken keresztül kell többet teljesíteniük. De lesz ez még ígyebb is.

Pénteken este

Hat-nyolc évig a jelenleginél jóval magasabb díjat kell befizetniük az Országos Betétbiztosítási Alapba (OBA) és a Befektető-védelmi Alapba (Beva) a pénzügyi intézményeknek – mondta a szombati Magyar Hírlapnak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) ügyvezető igazgatója.

Nagy Márton kifejtette: a következő évtől összesen 20 milliárd forinttal emelkedik az OBA és a Beva díjbevétele, amely így eléri majd a 35 milliárd forintot. Ebből finanszírozható az OBA esetén a DRB-bankcsoport, a Beva esetében pedig a Buda-Cash Brókerház, a Hungária Értékpapír és a Quaestor ügyfeleinek kártalanítása.

Hozzátette, ez az összeg még nem tartalmazza a kormány az irányú kezdeményezését, hogy a Quaestor-ügyfeleket 20 ezer helyett 100 ezer euróig kártalanítsák. A 20 milliárd forint éves pluszteher tovább emelkedhet, ha a hazai bankrendszernek kell kifizetnie a húszezer euró és a százezer euró közötti kártalanítási különbséget.

Azok fizethetnek

Az ügyvezető igazgató elmondta: a hazai befektetési szolgáltatói piac 26 000 milliárd forintot tesz ki, ebből 200-300 milliárd volt a bedőlt brókercégeknél, a teljes volumen alig egy százaléka, s még további 600-700 milliárd van a nem banki hátterű brókercégeknél.

Hangsúlyozta, hogy a brókercégek ügyei nem veszélyeztetik a magyar pénzügyi rendszer stabilitását, a problémával azonban foglalkozni kell, mivel nagyon sok ember megtakarítását érintik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik