Pénzügy

A Kormany.hu már tudja, hogy a BEVA kifizeti a Quaestor-kárt

Répássy Róbert (Répássy Róbert)
Répássy Róbert (Répássy Róbert)

A BEVA mondjuk még nem szólalt meg az ügyben.

A Kormány.hu-n már ma délután azzal a címmel jelent meg egy hír, hogy A Befektető-védelmi Alap kifizeti a Quaestor kisbefektetőit. Persze a hír nem erről szól, hanem arról, hogyan reagált Répássy Róbert Harangozó Tamás szocialista képviselő napirend előtti felszólalására. 

Amiben ezt a mondatot említik Répássytól: “[Répássy] Jelezte, hogy a Quaestor kisbefektetőinek pénzét – hatmillió forintig – kifizeti a Befektető-védelmi Alap.”

 

Csakhogy erről még nem döntött a BEVA. Arról legalábbis, hogy a Quaestor kötvényeseit egyáltalán ki kellene-e fizetni. A Quaestor Financial Hrurira ugyanis nem volt tagja a BEVÁ-nak, ezért a valódi kötvényesekre nem vonatkozna a kártalanítás. A fiktív kötvényeseket viszont azért kellene, hogy a BEVA kifizesse, mert őket a Quaestor Értékpapír vezette meg, ez a cég pedig tagja a BEVÁ-nak. 

Persze a kártalanításra az alapot a kormánytól a jegybankon át az MSZP-ig már mindenki felszólította. Ezzel az a baj, hogy a többi – egyébként szabályosan működő – piaci szereplő fizetné ki Magyarország eddigi legnagyobb pénzügyi botrányát. Ez az OTP-nek majdnem annyi teher lenne, mint a devizahitelek forintosítása és a bankadó. 

Az MTI egyébként ugyanezt a hírt már úgy hozta le, hogy “reményeik szerint”, mármint a Fidesz reményei szerint, ez történik majd. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik