Pénzügy

MNB: a brókerbotrány mellett nem lehet szó nélkül elmenni

nagy márton (nagy márton)
nagy márton (nagy márton)

A befektetési szolgáltatói piac egy százalékát teszi ki a bedőlt brókercégeknél tartott pénz, de rengeteg embert érint a probléma, szigorítani kell a szabályozást – mondta a jegybank igazgatója.

A brókerbotrány nem veszélyezteti a magyar pénzügyi rendszer stabilitását – mondta csütörtökön egy pécsi konferencián Nagy Márton, a Magyar Nemzeti Bank ügyvezető igazgatója. A problémával azonban foglalkozni kell, mert nagyon sok ember megtakarítását érinti – tette hozzá.

Nagy rámutatott: a hazai befektetési szolgáltatói piac 26 ezer milliárd forintot tesz ki, ebből a bedőlt brókercégeknél 200-300 milliárd, a teljes volumen alig egy százaléka volt. Még további 600-700 milliárd van a nem banki hátterű brókercégeknél. Ennek ellenére a brókerügyek széles társadalmi rétegeket, több tízezer embert érintenek, ezért nem lehet a probléma mellett szó nélkül elmenni – közölte.

A jegybank olyan jogszabály-módosítási kezdeményezéssel áll elő, amely a felügyelet számára a jövőben több jogosítványt ad, a brókercégek számára szigorúbb működést ír elő – mondta az ügyvezető. Szerinte a banki hátterű pénzügyi befektetési szolgáltatók nagyon erősek, a zavarok főleg a nem banki hátterű brókercégek piacán vannak. Már látható, hogy a pénzek az utóbbiaktól az előbbiekhez kezdtek áramolni, mert az ügyfelek úgy érzik, a banki hátterű cégeknél nagyobb biztonságban vannak a befektetéseik – közölte Nagy.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik