Pénzügy

„Megadta magát” a Quaestor vezérigazgatója

Tarsoly, Szijjártó (tarsoly csaba, szijjártó péter)
Tarsoly, Szijjártó (tarsoly csaba, szijjártó péter)

Tarsoly Csaba már a brókercég bedőlése előtt megírhatta Szijjártónak és Orbánnak, hogy baj van. A külügy tagad és perrel fenyeget.

Tarsoly Csaba levélben fordult Szijjártó Péter külügyminiszterhez, amiben az áll, hogy vállalja a személyes felelősséget a Quaestornál történt pénzügyi szabálytalanságokért, csak hagyják békén a családját és kártalanítsák a kisbefektetőket – írja az Index. A portál információi szerint ez az önmegadó levél volt a második, amit a brókercég vezetője a barátjaként számon tartott fideszes politikusnak írt.

Korábban ugyanis Szijjártón keresztül küldött Tarsoly egy stratégiai tervezetet Orbán Viktornak, melyben részletesen feltárta a cég helyzetét és konkrét javaslatokat is felvázolt, melyekkel kimenthetnék a céget. Az akcióterv eljutott a miniszterelnökhöz, de Orbán nem úgy reagált, ahogy ezt Tarsoly várta – menthetetlennek ítélte a helyzetet és úgy döntött, megszakítják a kapcsolatokat a céggel. Az Index forrásai szerint ekkor dőlt el, hogy a külügy cégeinek pénzét azonnal ki kell venni a Quaestorból.

A portál információi szerint az állami kereskedőház a kifizetésekben szabálytalan elsőbbséget kapott. A külügyhöz tartozó intézmény március 9-én, hétfőn délelőtt jelezte, hogy visszakéri a pénzét, ezt a Quaestor még aznap délután ki is fizette. Számos Quaestor-ügyfél viszont, aki már előző csütörtökön kezdeményezte a pénzkivételt, hétfőn már nem jutott hozzá a saját megtakarításaihoz. Vélhetően az ő pénzükből fizették ki a kereskedőházat.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium továbbra is ragaszkodik ahhoz az álláspontjához, hogy nem rendelkeztek törvénytelen információkkal a Quaestor pénzügyi helyzetével kapcsolatban. Ezen cikkünk megjelenése után e-mailt írtak a Hír24-nek, melyben az áll, hogy Szijjártó a Quaestor-csődöt megelőzően nem találkozott Tarsollyal és nem is kapott levelet tőle, a szerintük hamis állítások eltávolítását követelték.

Csütörtökön egyébként Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter megerősítette, hogy Tarsoly tényleg írt levelet Orbán Viktornak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik