Pénzügy

Tarsoly visszaveszi Orgován Bélától a Quaestort

tarsoly csaba (tarsoly csaba, )
tarsoly csaba (tarsoly csaba, )

Tarsoly Csaba visszaveszi a Quaestor-csoportban vezetői tisztségeit. Az MTI kérdésére azt válaszolta: nem volt tisztában az új vezérigazgató személyével.

A Quaestor-csoport fő tulajdonosa szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hibát követett el, amikor a reorganizációs tanácsadó javaslatát elfogadta az átmenetre szóló új tisztségviselő elfogadásakor.

“Ezzel azt a hamis látszatot keltve, hogy mentesülni kívánok a felelősség alól” – tette hozzá. Megjegyezte azt is: “bármilyen vezető tisztségben bekövetkező változás nem mentesít senkit a múltbeli felelőssége alól”. Az új vezérigazgatót személyét a csődeljárással és a reorganizációval kapcsolatban megbízott tanácsadó ajánlotta, akit azonban – felhatalmazás hiányában – nem nevezett meg.

Mindezek alapján Tarsoly Csaba úgy döntött, hogy vezető tisztségeit visszaveszi annak érdekében, hogy ne merülhessen fel a gyanú bármilyen kár okozására. A cégvezető ennek érdekében intézkedett a szükséges közgyűlések és taggyűlések összehívásáról. Szerdán valamennyi szükséges közgyűlést és taggyűlést megtartanak, a változást a Cégbíróságra csütörtökön lehet benyújtani – jegyezte meg.

“Mind személyesen, mind a cégcsoport vállalatai maximálisan együttműködnek minden érintett hatósággal. Ezzel párhuzamosan mindent megteszek olyan befektetők bevonására, akik segítséget jelenthetnek a cégcsoport értékeinek ügyfelek számára történő megóvásában” – közölte Tarsoly Csaba.

A cégbírósági adatok szerint távozott Tarsoly Csaba, felesége és apja is a Quaestor Pénzügyi tanácsadó Zrt. éléről. A cég március 16-án tartott közgyűlési jegyzőkönyve szerint megszűnik az igazgatóság, és Tarsolyék helyett a cég vezérigazgatója a tápiósági lakcímű, Orgován Béla lesz.

A portál beszámolt arról is, hogy Orgován Béla nevén két frissen alapított céget találni az Opten cégadatbázisában, mindkettőnek ő az egyetlen tulajdonosa és ügyvezetője. Mindkét cég idén január 27-én alakult, és idén februárban jegyezte be a cégbíróság, mindkettőt 3 millió forint jegyzett tőkével. A cégek: ONSZID-MA Kft. (saját tulajdonú ingatlan adásvétele) valamint a KONIMONIKA Irányítástechnika Kft. (ipari gép, berendezés üzembe helyezése).

A tápiósági férfiről a helyiek azt mondják, élete nagy részében munkanélküli volt, középfokú végzettsége nincs, és részt vett a közmunkaprogramban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik