Pénzügy

Brókerbotrány – babakötvényesek pénze is elúszott

babakotveny(210x140).jpg (babakötvény)
babakotveny(210x140).jpg (babakötvény)

A DRB-bankcsoportnál vezetett Start-számlákon lévő összegek is áldozatul estek. A jó hír viszont az, hogy az OBA kártalanítja az ügyfeleket.

Az FN24 olyan információt kapott, hogy babakötvényesek pénze is elúszhatott a brókerügyek miatt, ezért utána jártunk, igaz-e ez. Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) kommunikációs vezetője, Tóth István lapunk érdeklődésére megerősítette, hogy a Buda-Cash-botrányban érintett DRB-bankcsoport márciusi felszámolása kapcsán az 1500 babakötvénnyel rendelkező ügyfelet találtak. Az ő Start-számláikat a DRB kezelte.

Az OBA megnyugtatásul azt is közölte velünk, hogy az érintetteket levélben tájékoztatják és a Magyar Államkincstárnál (MÁK) nyitott új Start-számlájukra kaphatják majd meg a törvényileg előírt kártalanítás összegét. Az ügyfeleknek tehát csak annyi dolguk lesz, hogy nyissanak a MÁK-nál egy új számlát.

Azt nem sikerült megtudnunk, hogy vajon mekkora összegről van szó. Kerestük a Magyar Államkincstárat is, hogy más babakötvények is veszélyben lehetnek-e. Cikkünk megjelenése után érkezett meg válaszuk. Ebben biztosítottak arról, hogy a náluk vezetett Kincstári Start-értékpapírszámlák semmilyen formában nem érintettek az ún. brókerbotrányban. Azt is hozzátették, hogy a Kincstári Start- értékpapírszámlákon levő Babakötvényeknél, valamint az összes többi állampapírnál esetében (Prémium Magyar Államkötvény, Bónusz Magyar Államkötvény, stb.) a magyar állam a garancia a biztonságra.

Start-számlát egyébként 2012 októbere óta csak a MÁK-nál lehet nyitni. A DRB-nél vezetett számlákat tehát ennél korábban nyithatták a szülők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik