Pénzügy

Jókora bukta lehet ez a bankoknak

zaloghaz(210x140).jpg (zálogház, )
zaloghaz(210x140).jpg (zálogház, )

A legnagyobb forgalmú zaci bedőlése komoly veszteséget okozhat a finanszírozó pénzintézeteknek és ügyfeleiknek is.

Ez a helyzet mostanság

Három hete jegybanki felügyeleti biztos vezeti a Kézizálog Zrt.-t. A mindössze öt fiókkal rendelkező cég értékben annyi zálogtárgyat finanszírozott, mint a piacon levő összes vállalkozás együtt – beleértve a BÁV-ot és az Orexet is. Az MNB január végi közleményében még azt írta, hogy mindez nem jelenthet kockázatot a magyar pénzügyi rendszerre – emlékeztetett a Napi.hu.

Azonban úgy tűnik, a nyolc finanszírozó bank nem biztos ebben, mert válságtanácskozást tartanak ezen a héten – írta a lap. A Kézizálog üzlete egyébként sok furcsaságot takar, például még a szakmában jártasak sem értik, mitől duzzadt fel olyan jelentősen a követelésállományuk, hogy több lett, mint a piacon lévő összes többi cégé.

Úgy tűnik, a pénzintézetek pedig most szembesülnek azzal, hogy a zálogfinanszírozás mögött álló fedezetek gyors változása és a szükséges speciális szakértelem miatt szinte lehetetlennek tűnik a záloghitelezéssel foglalkozó vállalkozások biztonságos finanszírozása – különösen azoké, amelyek mögött nem áll biztos háttér. Ez a felismerés alapvetően változtathatja meg a közeljövőben a piac finanszírozását – írta a lap.

Ha részletesebben is kíváncsi, kattintson!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik